Legfrissebb hírek ÚJ

585 LE és 850 Nm: az új AMG G-osztály

585 LE és 850 Nm: az új AMG G-osztály

A luxus vadállat harcra kész. Az új generációs összkerekes Mercedes G-osztályból február 13-án elkészült az első AMG-változat . A G 63-ban 4 literes, V8-as, biturbós motor dolgozik, mégpedig 585 lóerős csúcsteljesítménnyel és 850 newtonméteres topnyomatékkal.

Képgaléria megtekintése (19 db kép)
Árulkodó jelzés
Három betű az elején: AMG
Forrás: Mercedes-Benz

A korábbi modellben ugyan 5,5 l-es aggregát dühöngött, de még így is 60 Nm-rel komolyabb az elődnél a gyárból most kigurult terepjáró – tegyük azt is hozzá, hogy 100 Newtonméterrel felülmúlja a Mercedes GT R modellt is.

Képgaléria megtekintése (19 db kép)
Kisebb, de nyomatékosabb
Az eddigi, 5,5 literes motort 4 l-es, V8-as, duplaturbós aggregát váltotta. A maximális nyomaték 60 Newtonméterrel lett több
Forrás: Mercedes-Benz

Ja, és csak az összehasonlítás miatt: mindössze 4,5 másodperc alatt gyorsul fel a körülbelül 2,4 tonnás gép álló helyzetből 100 kilométer/órás sebességre, vagyis kereken egy szekundummal fürgébb az elődnél. Igaz, a súlya is csökkent a vasnak, mégpedig 170 kilóval.

Képgaléria megtekintése (19 db kép)
Gyors
Mindössze 4,5 másodperc alatt futja a nullaszázat
Forrás: Mercedes-Benz

A csúcssebessége 220 kilométer/óra, de aki az AMG Driver csomagot választja, az „kap „ hozzá plusz 20 km/ó-t... Ám az AMG értelemszerűen nem csak az új motortól különleges. Friss fejlesztés a Speedshift TCT 9G kilencgangos automataváltó, amely igény esetén manuális módban is használható. Az AMG-specifikus kormányon találhatóak a váltófülek.

Képgaléria megtekintése (19 db kép)
Ez igen!
Vadonatúj fejlesztésű a Speedshift TCT 9G kilencsebességes váltó, de a 4Matic összkerékhajtási rendszer is jobb lett
Forrás: Mercedes-Benz

A Merci hivatalos tuningrészlegében hangolták át a 4Matic összkerékhajtási rendszert, amely a nyomaték hatvan százalékát küldi a hátsó kerekekre. Az off road igénybevételhez és az aszfaltutas közlekedéshez is hangolható felfüggesztés adaptív lengéscsillapítót kapott.

Képgaléria megtekintése (19 db kép)
Finomság
Oldalt vezették ki a kipufogót
Forrás: Mercedes-Benz

Az új G 63 AMG nem mellékesen 101 milliméterrel hosszabb, 121 mm-rel szélesebb és 40 mm-rel magasabb lett. A gép 22 colos felniket kapott, a kerékíveket szélesítették, a kipufogórendszert pedig oldalra vezették ki. Dob a megjelenésén a dögös hűtőrács, a nagyobb légbeömlő és a megváltoztatott első lökhárító.

Képgaléria megtekintése (19 db kép)
Útitárs
Hosszabb, szélesebb, magasabb és kényelmesebb, mint az előd
Forrás: Mercedes-Benz

A márciusi, genfi autószalonon mutatja be a Mercedes a G-Klasse negyven esztendős történelmének egyik fénypontját. Az ára még nem ismert, de az biztos, lesz egy ennél is durvább kiadás a G-ből. Az „Edition 1” nevű topváltozat fekete fényezést kap szürke csíkozással és vörös csíkokkal. A feltűnő külső pedig überbrutál teljesítménnyel párosul majd – hogy milyennel, az még titok.

Képgaléria megtekintése (19 db kép)
Premierre várva
A márciusi, genfi szalonon mutatják be hivatalosan
Forrás: Mercedes-Benz