Legfrissebb hírek ÚJ

Elsöprő, mint egy lavina

Elsöprő, mint egy lavina

Ennek a Chevrolet Avalanche-nak a gazdája le sem tagadhatná, hogy meg akarta mutatni, ő a Jani a vidéken, hiszen gólyalábbal, függőlegesen nyíló ajtóval és díszes festéssel virított.

Ennek a Chevrolet Avalanche-nak a gazdája le sem tagadhatná, hogy meg akarta mutatni, ő a Jani a vidéken, hiszen gólyalábbal, függőlegesen nyíló ajtóval és díszes festéssel virított.
A 2002-es évjárató vas tulajdonképpen egy hétköznapi haszongépjármű volt, amíg Jim Springfild tuningműhelye, a Full Armor Customs Garage kezelésbe nem vette a jószágot az egyesült államokbeli Missouriban. Kellett rajta dolgozni jócskán, hogy elnyerje a jelenlegi kinézetét, de hát minden területen hozzányúltak a géphez.
A külső csillivilli fekete-fehér-kék nonfiguratív motívumokkal tűzdelt dizájnja már kellően hivalkodó. Ha hozzávesszük, hogy az utastér első üléssora melletti ajtókat a luxus sportkocsiknál alkalmazott függőlegesen nyíló alkalmatosságokra cserélték, akkor már rögtön látszik is, hogy villantásra készült a Chevy utánérzés. A motort egy 5,3 literes Vortec V8-asért passzolták, amely 350 lóerős teljesítményre képes megpiszkálva. Ezen kívül az összkerekes gép terepképességeinek is adtak, hiszen ARB lengéscsillapítókat és saját gyártású független felfüggesztést pakoltak a csomagba. Az óriási kerekekről már nem is beszélve. Lehet, hogy külön-külön még gagyinak is nevezhetőek ezek a módosítások, azonban összerakva már egészen tűrhető egy Chevy Avalanche, azaz lavina.