Legfrissebb hírek ÚJ

Fegyvert kap a vezető nélküli lánctalpas

Fegyvert kap a vezető nélküli lánctalpas

Az amerikai hadsereg nem is olyan régen mutatta be a vezető nélküli járgányát, amely most a további átalakításokkal harckocsinak is nevezhető, hiszen a komoly arzenállal látták el.

Az amerikai hadsereg nem is olyan régen mutatta be a vezető nélküli járgányát, amely most a további átalakításokkal harckocsinak is nevezhető, hiszen a komoly arzenállal látták el.
A Ripsawnak hívott "távirányítós tankot" egyelőre még tesztelik, az éles bevetésre még várni kell. Azonban az eddig bemutatott produkciója több, mint bíztató, legalább is a sereg főnökeinek beszámolója alapján. Rob Testa, a hadászati technológiákat fejlesztő ARDEC vezetője meg van elégedve a látottakkal.
A Ripsaw ugyanis méltó társat kapott, hiszen felszerelték a szintén távvezérlésű fegyverrendszerével, a CROWS-szal. Így közösen is megmutathatták a hadgyakorlaton, mit tudnak. A duó jól szerepelt, hiszen a Ripsawt egy M113 csapatszállítóról egy katona egy kilométerről, vezeték nélküli kapcsolaton át irányította. Tehát egyelőre távvezérléssel működik a rendszer, amelyet teljesen automatizálni is lehetne, erre azonban egyelőre nem kerül sor, mert, a hadsereg nem ad rá engedélyt, csak fegyver nélküli eszközökre.