Legfrissebb hírek ÚJ

Nyolclábú terepszöcske

Nyolclábú terepszöcske

Egy amerikai off road triál versenyző alkotta ezt a buggyt, amelynél különleges módon javított a sziklamászó képességen, megduplázta egymás mellett a kerekek számát.

Egy amerikai off road triál versenyző alkotta ezt a buggyt, amelynél különleges módon javított a sziklamászó képességen, megduplázta egymás mellett a kerekek számát.

Egy Suzuki Samurait vett alapul, bár ezt gyaníthatóan senki meg nem mondaná erre a képre ránézve, mivel szinte egyetlen alkatrész sem maradt belőle a motoron és a hajtáslánc néhány elemén kívül. A karosszéria ugyanis acél és alumíniumcsövekből lett összehegesztve, hogy csak minimális súlya legyen a gépnek, mert egy extrém versenyen minden kiló számíthat, amit cipelni kell a legnehezebb szakaszokon kapaszkodva.

Erre nem is lehet panasz, valamint a futóműre sem, hiszen, mint az itt egyértelműen látszik, a független megoldásnak köszönhetően, meglehetősen flexibilis a lábazat, amellyel így elég jól lehet manőverezni, még a legkellemetlenebb sziklák esetén is. A megduplázott terepgumik pedig a tulajdonos szerint azért praktikusak, mert így nehezebb defektet kapni, mármint olyat, amely miatt meg kell állni és értékes időt veszíteni.