Legfrissebb hírek ÚJ

Bombajó Tisza-tó

Bombajó Tisza-tó

Nagy nyári hazai barangolásunk nem áll le természetesen, hiszen megannyi folt van még a térképen, amelyet nem fedeztünk fel a 4x4magazin.hu olvasói számára. Ha már beköszöntött a kánikula, ezúttal vízpartra megyünk. Mégpedig az ország második legnagyobb állóvizét, a Tisza­-tavat és környékét vesszük szemügyre, itt főleg az evezést kedvelők, valamint a bringázás szerelmesei tobzódhatnak.

Ugyanis az egyik legjobb infrastruktúrájú honi szabadtéri élővízi fürdőhelyről van szó. Abádszalók a bázis, ahol rengetegen szoktak nyaralni, nem véletlenül. Természetesen legnagyobb mesterséges tavunk is várja a kajak-kenu sportág kedvelőit, s itt is szerveznek hússzú, többnapos túrákat. Általában napi 10 kilométeres etapok vannak. Inkább az élvezeti értékre, mintsem a sportteljesítményre helyezik a hangsúlyt a szervezők. Ez egy igazi buli, amelyet kár lenne kihagyni, ha a környéken akar üdülni az ember. Ráadásul fel lehet fedezni a rejtett szigeteket, tavacskákat, holtágakat is.
A tó körül kiváló kerékpárutat építettek, amelyen 64-től 180 kilométeres távokat lehet megtenni, felkészültség szerint ez akár egy vagy több napra is jelenthet aktív kikapcsolódást.
Extrém sportokkal is lehet ismerkedni, mint a Flyboard, a vízi ejtőernyőzés, jetski, wakeboard, s minden, amit csak vízen űzni lehet.