Legfrissebb hírek ÚJ

Erősebb és jobb lett a KTM Fereeride E-XC

Erősebb és jobb lett a KTM Fereeride E-XC

Az osztrák gyártó az utóbbi időben nagyon ráfeküdt az elektromos hajtású terepmotorjainak fejlesztésére, az új akkumulátorcsomaggal igencsak felpörgött ez a vas.

A Milánói Motorshow-ra készített vas futóművel eddig sem volt gond a KTM Freeride E-XC Enduro esetében, de azért erre is rágyúrt a készítő, amely a WP-től szerzi a villákat. Az első Xplor, amly 43 milliméteres, a hátsó is ez a típus, de PDS rendszerű.

Képgaléria megtekintése (3 db kép)

Forrás: KTM

A verseny a piacon azonban nem áll meg, márpedig egy villanygép esetén az akkumulátorcsomag, amelyben jelentősen lehet fejleszteni. Nos, szépen oda is tette magát a KTM, hiszen már egy olyan líthiumos egységet kínál, amely 3,7 kWó-s és az ígéret szerint 50 százalékkal több a kapaciátsa. Az is jó hír, hogy a gyártó garantálja, hogy 700 töltés után is megőrzi ezt.

Ehhez egy folyadékhűtéses motor csatlakozik, amely 12 lóerős (egyébként 24) teljesítményre, és 42 newtonméter nyomaték leadására képes. Azaz kismotoros jogsival is lehet használni, pedig elég komoly produkciót tud felmutatni. Valami azt súgja, 2018-ban nagyot robban majd a piacon.