Legfrissebb hírek ÚJ

Sebestyén Balázs

Sebestyén Balázs

"Kispolskival" nyitott, ám ma már hosszú távon csak a terepjárókra esküszik Sebestyén Balázs. A tévés, rádiós műsorvezetővel elszálltak az évek, a Z+ alig húszéves poénos felfedezettjéből felnőtt apa lett. Most már családja biztonságát tartja legfontosabbnak, éppen ezért a masszív német, illetve brit autókban bízik.

Terepjáróban érzi biztonságban magát

"Kispolskival" nyitott, ám ma már hosszú távon csak a terepjárókra esküszik Sebestyén Balázs. A tévés, rádiós műsorvezetővel elszálltak az évek, a Z+ alig húszéves poénos felfedezettjéből felnőtt apa lett. Most már családja biztonságát tartja legfontosabbnak, éppen ezért a masszív német, illetve brit autókban bízik.
Szöveg: Istváni Zalán Képek: Internet

No, nem mintha korábbi járműveit nem szerette volna. Sőt, legelső kocsiját, az 1997-ben beszerzett Polski 126p-t annyira megkedvelte, hogy nehezen is tudott elszakadni tőle.
Emlékezhetünk rá, 2013-ban például nyilvános "temetést" is szervezett az akkor tizenhat esztendős lengyel remekműnek, amelytől a Class FM rádió reggeli műsorában, a Morning Show-ban búcsúzott el.
Mint mondja, szívéhez legjobban csak a "kispolski" nőtt, pedig azóta már kipróbált sok más járgányt is.
"Volt több autóm is, a Fiat után Mitsubishi Colt, Mercedes, Audi, Volvo, mostanában pedig a Range Rover az, ami érdekel ? mesélte a műsorvezető, aki szerint szó sincs arról, hogy csak azért választja a nagy gépeket, hogy "több" legyen a pesti forgalomban. ? Megszoktam, hogy magasan ülök, biztonságot ad, nekem kell ez az érzés. Szerintem csak Magyarországon hiszik azt az emberek, hogy a nagy autók státusszimbólumok, számomra ilyen szempontból nem jelent pluszt a kocsi. Családapaként egyetlen fontos szempontom, hogy a feleségem és a két gyerekem biztonságban legyen."
Sebestyén Balázs elárulta, most éppen autót keres magának, de nem akar elképesztő összegért vásárolni, sőt, biztosan nem vadonatújba ül majd bele. A terv szerint öt-hatmillió forintot áldoz a leendő kedvencére ? három-négyéves terepjáróra mond majd igent, amelyben legfeljebb ötven-hetvenezer kilométer van.
"Az extrák nem létfontosságúak, persze, örülök minden kényelmi funkciónak. Ami mindenképpen jó, az a napfénytető és az állófűtés.
Utóbbi a fiúk miatt nagyon kell, hogy télen ne fázzanak meg a kocsiban, akkor sem, ha beleülnek, és álló motornál sem" ? tette hozzá Sebestyén.
Noha a műsorvezető terepesben gondolkodik, csak aszfalton használja a nagy járműveket. Mint mondja, sajnálná, ha rázósabb utakon tenné kockára a gép épségét.
"Ha régen még egy picit felelőtlenebbül is vezettem, ma már jóval nyugodtabb vagyok, a legfontosabb, hogy mindenhova épségben odaérjünk. Sokat vezetek, évente akár negyvenezer kilométert is ? árulta el. ? Ebbe ?beleértendőek a munka miatt megtett utak, no és természetesen a családi utazások. Hosszabb túrákra azonban nem vállalkozom, legfeljebb ezer-ezerötszáz kilométerig megyek el, minden másra ott a repülőgép."
Családi nyaralások során Sebestyé-?nék aztán a levegőből leszállva ?autót bérelnek, ilyenkor nem fontos számukra, hogy fullextrás terepjárót kapjanak. A gyakran kis teljesítményű, 1,2 literes autókat nem kímélve fedezik fel a környéket. Baj legfeljebb akkor lenne, ha műszaki hiba miatt állna le a technika. Sebestyén Balázs ugyanis ilyen esetekben nem olyan magabiztos, mint a mikrofon előtt.
"Nemhogy komolyabb szerelést nem végzek el, de még kereket és izzót sem cserélek. Hozzáteszem, nem is értek hozzá. Erre vannak a szerelők, egyébként is, rendszeresen viszem az autóimat kötelező szervizekre, illetve havonta egyszer kívül-belül lemosatni ? mondta a hallgatók kedvence, aki hozzátette, a technikai sportokért sem bolondul. ? Megmegnézem például a Forma?1-es futamokat, de annyira nem kötnek le. Kivételt jelentenek persze Michelisz Norbert versenyei, a magyar pilótának nagyon szurkolok a túraautósok között."
Elárulta, vezetés közben általában a munkájára koncentrál. Reggeli rá-?diós műsorokat nem tud élőben hallgatni, mivel akkor ő maga is adásban van, de később informálódik az ak-?tuális "divatirányzatokról".
"Általában rádiót hallgatok, hiszen tisztában kell lennem vele, milyen zenék a menők most a világban, mi érdekli a hallgatókat, hogy aztán naprakészen vezessem a következő Morning Show-t. CD-t csak akkor hallgatok, ha a fiúk a kocsiban vannak, ilyenkor is általában gyermekeknek szólót" ? beszélt a szokásairól.
Sebestyén Balázs a műsorvezető társaival májusban ismét nyakába vette az országot, több vidéki városból is jelentkeztek reggelente. Noha összetartó csapatot alkotnak, különkülön járnak a helyszínekre. Balázs és Rákóczi Feri saját kocsival, a jogosítvánnyal nem rendelkező Vadon Jani pedig vonattal közelíti meg a célállomást.

Névjegy:
Sebestyén Balázs
Született: 1977. július 18., Budapest
Családi állapota: nős, két gyermek apja
Foglalkozása: műsorvezető
Munkahelye: RTL Klub, Class FM
Korábbi munkahelyei: Z+, Radio DeeJay, Dabubius Rádió
Fontosabb tévéműsorai: Megálló, Balázsshow, Celeb vagyok, ments ki innen!, A széf, Kész átverés, Való Világ, Egy perc és nyersz, A kód, Vunderschön és Zuperszexi
Fontosabb rádióműsorai: Reggeli torna, Pirítós, Morning Show