Legfrissebb hírek ÚJ

Budapest-Bamako: leküzdötték a hóakadályt

Budapest-Bamako: leküzdötték a hóakadályt

Afrikai havas kaland. Az idei Budapest-Bamako résztvevőinek is át kellett kelniük az Atlaszon, de mivel napok óta havazik, bizony megszenvedtek, mire átverekedték magukat a hágón. Sőt, többen neki sem vágtak a veszélyes útnak, inkább kerültek.

Szerdán Marrákes volt a kiindulópont és Erg Chegaga a végállomás, ez körülbelül félezer kilométeres táv megtételét jelentette. Mivel azt már az előrejelzésekből tudni lehetett, hogy az Atlasz-hegység útját 2200 méteres magasságban vastag hótakaró borítja, akadt, aki inkább került, akik viszont nekivágtak a télies körülmények ellenére, várakozniuk kellett. Merthogy addig lezárták a marokkói hatóságok a hágót, amíg meg nem tisztítjották, így legalább hatórás kényszerpihenő várt a mezőny tagjaira.
Viszont, amikor szabad lett az út, európai körülmények fogadták a versenyzőket. A napi tábor helyszínére csütörtök reggelig a Budapestről indult társaság egyharmada érkezett meg, valószínűleg az esti találkozási pontnál lesz újra teljes a csapat.
A következő cél Tan-Tan Plage, bő 600 kilométer vár az indulókra.