Legfrissebb hírek ÚJ

Megint nagyot bukik a Vokswagen

Megint nagyot bukik a Vokswagen

Újabb csatát vesztett a német mamutvállalat a tavaly óta tartó dízelbotrányban, ugyanis az amerikai hatóság visszautasította a visszahívás lehetőségét, kötelezővé tette a visszavásárlást.

Újabb csatát vesztett a német mamutvállalat a tavaly óta tartó dízelbotrányban, ugyanis az amerikai hatóság visszautasította a visszahívás lehetőségét, kötelezővé tette a visszavásárlást.

Márpedig óriási megoldás van a két meghatározás között. Hiszen több tízmilliárd dollár, azaz több ezermilliárd forintnyi a differencia, tekintve, hogy rengeteg kocsi érintett az ügyben. Ezúttal a kaliforniai levegőtisztasági hivatal döntött, hogy a 3 literes V6-os TDI-ket nem lehet visszahívni, s kijavítani rajtuk a hibát, hanem egyenesen köteles visszavásárolni minden kereskedő. Az indok, hogy a hatályos törvények szerint a hamis fogyasztási értékekkel megtévesztette, s meg is károsították a vásárlóit a cég.

Az Automotive News által megkérdezett szakértők szerint pedig ez a döntés nagyon súlyos következményekkel jár, hiszen rengeteg ilyen Touareget és Audi A8-ast is vettek ilyen erőforrással. Ráadásul 10 milliárd dollárt, az 2854 milliárd forintot már kártérítésként ki kell fizetnie a Volkswagennek egy korábbi döntés alapján, s az újabb kedvezőtlen ítéletet követően a teljes summa immár 20 milliárd dollárra, vagyis 5708 milliárd Ft-ra rúg.