Legfrissebb hírek ÚJ

Ez már biztos, 2019-ben jön a Bollinger!

Ez már biztos, 2019-ben jön a Bollinger!

A közönség által csak a Land Rover Defender formavilágát szemérmetlenül lenyúló villanyos terepjárónak tartott vas egyelőre születő stádiumban van, de most már tuti, hogy piacra dobják.

Az egyesült államokbeli Bollinger Motors máris azzal kérkedik, hogy kifejlesztette a legszélsőgesebb körülményekhez is alkalmazkodni képes, s legnagyobb hatótávolsággal bíró akkumulátorcsomaggal rendelkező igazi terepjárót. A B1-es típusnévre hallgató négykerekű az ígéret szerint 355 lóerős csúcsteljesítményre lesz képes zéró emissziós üzemmódban. Az akksija 60 kilowattórás lesz, és 192 kilométeres hatótávolságot tud kipréselni magából. Ez off roados körökben valóban elég jó, de még lesz 320 kilométeres változat is, az 120 kilowattórás csomaggal.

Képgaléria megtekintése (4 db kép)

„Nincs még egy ilyen elektromos terepjáró mint a B1-es. Ugyanis a hajtásláncunk kifejezetten alkalmas az off roadozásra, hiszen alacsony fordulatszám mellett nagy nyomatékot tud leadni – jelentette ki John Hutchinson, a Bollinger mérnöke. – Ezt az autót kaland terepjárásra és a munkára is fel lehet használni, ugyanis ezekre a célokra nem kell hatalmas hatótávolság. Persze ebben sem vagyunk rosszak.”

Képgaléria megtekintése (4 db kép)

A verda alumínium vázzal és karosszériával rendelkezik, mert ez olcsó és könnyen javítható, de egy acélketrecet is felpattintanak rá a biztonság érdekében. A belsejében hatalmas terek vannak, hiszen a villanyos egység kevés helyet foglal el, ha kiveszik a hátsó üléseket 2690 literes a csomagtere.

Képgaléria megtekintése (4 db kép)

Az extrém off road képességeket jól jelzi az összkerékhajtás mellett, a csaknem 40 centiméteres szabad hasmagasság és a 25 centis kerékjárat. Az is érdekesség, hogy a céget 2014-ben tíz dolgozóval alapították, de mivel 10 000 megrendelést kaptak, bővíteni kellett. Most addig jutott a projekt, hogy kijelentették: 2019 közepére piacképes lesz a Bollinger B1-es.