Legfrissebb hírek ÚJ

Tanulmány készült a Teneré 700-asból

Tanulmány készült a Teneré 700-asból

A rajongók körében nagy a csalódottság, hiszen sokan arra számítottak, a koncepciógép áradat után végre gyártásra kész produktumot mutat majd be a Yamaha, de erre továbbra is várni kell.

A 2016-ban megvillantott Yamaha T7 tanulmánygép után mindenki abban bízott, hogy az MT-07 alapjaira épített túraenduró következhet idén, azonban ez még mindig nincsen készen, helyette a vélhetően félkész stádiumban álló Yamaha Teneré 700 World Raidet tárta közszemlére.

Képgaléria megtekintése (5 db kép)

Forrás: Yamaha

Lehet, hogy lehangolóra sikeredett a felvezetés, azért annyit lehet enyhíteni, a képeket elnézve, azért úgy sejlik, őrületes változtatásokra már nincsen szükség ahhoz, hogy a vas piacra kész állapotban gördülhessen ki az üzemből. Dátum persze nincsen.

Képgaléria megtekintése (5 db kép)

Forrás: Yamaha

Elég nagy azért a titkolózás a konstrukcióval kapcsolatban, az már mindenesetre tudható, hogy az MT-07-ből már jól ismert kéthengeres blokkot kapja meg a Teneré 700 World Raid. A futóműről lerí, hogy off roados, hiszen hosszúak a rugóutak, elöl 21 hátul pedig természetesen 18-as kerék van, természetesen terepgumikkal.

Képgaléria megtekintése (5 db kép)

Forrás: Yamaha

Az első villa fordított alapállású, a hátsó pedig elég hosszú. Pontosan a méreteket nem lehet tudni, de az már nyilvánvaló, a tengelytáv növekszik. Nagyjából ennyi a szűkös információkészlet amellyel be kell érnünk egyelőre, az azonban már biztató, hogy ennyit is bevállalt a Yamaha. Reménykedjünk benne, nem kell már sokáig malmozni a hivatalos bemutatóig.