Legfrissebb hírek ÚJ

Túl jól fogy a C4 Cactus

Túl jól fogy a C4 Cactus

A Citroën crossovere bohókás kinézetével sem riasztotta el a közönséget, sőt rácáfolt a kétkedőkre, hiszen olyannyira jól pörög a piacon, hogy fokozni kell a gyártási tempót.

A Citroën crossovere bohókás kinézetével sem riasztotta el a közönséget, sőt rácáfolt a kétkedőkre, hiszen olyannyira jól pörög a piacon, hogy fokozni kell a gyártási tempót.
Eredetileg csak Európában akarták forgalmazni, a bizarr idomokkal felszerelt kocsit, de a vagányság ezúttal nem riasztó volt, hanem éppen ellenkezőleg, bejött a vásárlóknak. Éppen ezért Linda Jackson, a cég ügyvezetője bejelentette, hogy a C4 Cactus eladásokat kiterjesztik a kontinensen kívüli országokra is: mint például Ausztrália, Dél-Afrika, valamint a délkelet-ázsiai régióra is, hiszen a piackutatások szerint ott is nagy az érdeklődés Citroën terepes városi modellje iránt. Márpedig ez az intézkedés azt is magában foglalja, hogy növelni kell a gyártási tempót és a kapacitást is.
Eredetileg 70 ezret terveztek piacra dobni még a tavaly júniusi bevezetéskor, ám ezt minden bizonnyal sikerül túlszárnyalni és a 100 ezres álomhatár áttörése is összejöhet. A spanyolországi gyáregység kapacitását ezért 10 ezer darabbal megemelték. Úgy tűnik, tehát, a francia márkánál minden szép és jó, összejött a bravúr az árral szemben haladva is.