Legfrissebb hírek ÚJ

A világ első halálugrása motorral – videó!

A világ első halálugrása motorral – videó!

Előkerült a Pathé mozivállalat archívumból egy sokkoló 1926-os felvétel, amelyen egy kaszkadőr ejtőernyővel a hátán két keréken ugratott le egy szakadékba – nem járt sikerrel.

Nem csekélyebb vállalkozásra adta a fejét Fred Osborne, mint hogy levesse magát motorja nyergében ülve egy hatvan méter magas hegyoldalról. Természetesen annyira őrült nem volt, hogy a vas hátán akarjon földet érni, ezért egy ejtőernyőt erősítettek a hátára.

A további nehézséget az jelentette az attrakcióban, hogy nem önkioldós volt az ernyő, hanem Osborne-nak kellett saját kezűleg kinyitnia. Ez pedig száguldás és zuhanás közben nem egyszerű, könnyen időzavarba kerülhet az ember, hiszen pillanatok alatt történik minden.

A világraszóló produkcióra Los Angelesben került sor a tengerpart közelében. Ami a legmegdöbbentőbb, hogy a sikerében bízó fenegyerek semmilyen védőruhát, még bukósisakot sem húzott magára! És így indult neki a halálugrásnak. Volt bátorsága, az kétségtelen.

Ám hamarosan kiderült, ez inkább vakmerőség volt, hiszen az ugratás után esés közben nem sikerült időben kinyitni az ernyőt, így fékezetlenül zuhant a mélységbe és hatalmasat csattant. A segítői persze rohantak hozzá, mert látszott, hogy még ki is gyulladt a motor.

Ám, ahogyan szokták mondani, bátraké a szerencse, Osborne ugyanis karcolásokkal megúszta a sikertelen halálugrást, ezt bizonyítandó, még beszélt is az operatőrnek az attrakciót követően. Mivel némafilm volt természetesen, nem hallhatjuk mit mondott. Mindenesetre sokkoló a felvétel.