Legfrissebb hírek ÚJ

Dakar 2017: boldog magyarok a célban

Dakar 2017: boldog magyarok a célban

A négy magyar motoros közül három célba ért a 2017-es Dakar-ralin, ráadásul a romániai Gyenes Emanuel (KTM) az egyórás büntetése ellenére a legjobb húsz közé verekedte be magát, a tizenhetedik lett.

A négy magyar motoros közül három célba ért a 2017-es Dakar-ralin, ráadásul a romániai Gyenes Emanuel (KTM) az egyórás büntetése ellenére a legjobb húsz közé verekedte be magát, a tizenhetedik lett.
Az első Dakarján motorozó Horváth Lajos (KTM) még a harmadik nap adta fel a küzdelmet, ám a többieknek sikerült a táv teljesítése. Gyenes 2011-ben ugyancsak tizenhetedikként végzett, tavaly pedig eddigi legjobbját elérve, tizennegyedikként érte el a célt.
"Amikor tiltott helyen tankolásért megkaptam az egyórás büntetést, nem hittem volna, hogy a húsz közé kerülhetek. Csalódott voltam, s főleg magamra haragudtam, mert rossz döntést hoztam. Ám most nagyszerű érzés, hogy végül sikerült megvalósítani a tervemet és a tizenhetedik pozíciót szereztem meg a motorosok között. Köszönöm mindenkinek a szurkolást és a támogatást" - mondta Gyenes.
Dési János (KTM) az ötvenhatodik lett.
"Pokolian nehéz volt, még akkor is, ha a legkeményebbnek tartott, úgynevezett Super Belén szakaszt törölték a szervezők - nyilatkozta Dési. - Iszonyatosan fárasztó napokon vagyunk túl, a meleg, a sár, a magaslati levegő, a homok mind-mind megsanyargatta az embert. Fantasztikus viszont, hogy itt vagyok Buenos Airesben, a célban."
A szerbiai Saghmeister Gábor (KTM) is megszenvedett a hetvenharmadik pozícióért.
"Volt olyan szakasz, hogy a rettenetesen mély homok miatt szinte lehetetlen volt a haladás, folyamatosan meg kellett állni. Bevallom őszintén, ilyen terepen és még sohasem motoroztam, nem láttam még ehhez hasonlót. Rengeteg energiát emésztettek fel a szelektívek, tényleg nem túloztak a szervezők, amikor azt ígérték, nehéz lesz eljutni Argentína fővárosába. Ám az a lényeg, hogy sikerült" - mondta Saghmeister.

A 2017-es Dakar-rali végeredménye.
Motorosok: 1. Sam Sunderland (brit, KTM) 36:06:22 óra, 2. Matthias Walkner (osztrák, KTM) 32:00 perc hátrány (5 perc büntetés), 3. Gerard Farres Guell (spanyol, KTM) 35:40 p h., ...17. Gyenes Emanuel (romániai, KTM) 3:48:36 ó h. (1 óra büntetés), 56. Dési János 12:23:11 ó h. (15 perc büntetés), ...73. Saghmeister Gábor (szerbiai, KTM) 16:25:17 ó h. (1 perc büntetés).
Quadosok: 1. Szergej Karjakin (orosz, Yamaha) 39:18:51, 2. Ignacio Casale (chilei, Yamaha) 14:51 p h., 3. Pablo Copetti (argentin, Yamaha) 4:20:19 ó h. (15 perc büntetés).
Autósok: 1. Stéphane Peterhansel, Jean-Paul Cottret (francia, Peugeot) 28:49:30, 2. Sébastien Loeb, Daniel Elena (francia, monacói, Peugeot) 5:13 p h., 3. Cyril Despres, David Castera (francia, Peugeot) 33:28 p h.
Kamionosok: 1. Eduard Nyikolajev, Jevgenyij Jakovlev, Vlagyimir Ribakov (orosz, Kamaz) 27:58:24, 2. Dmitrij Sotnyikov, Ruslan Ahmagyejev, Igor Leonov (orosz, Kamaz) 18:58 p h., 3. Gerard de Rooy, Moises Torrallardona, Darek Rodewald (holland, spanyol, lengyel, Iveco) 41:19 p h.