Legfrissebb hírek ÚJ

Dakar 2018: őrület az utolsó perui szelektív szakaszon

Dakar 2018: őrület az utolsó perui szelektív szakaszon

Mi van itt, kérem szépen! A jubileumi, 40. Dakar-rali tényleg méltó a (hír)nevéhez, a legnagyobb ászok, bajnokok, címvédők kerülnek folyamatosan bajba. A verseny ötödik napján többek között a kilencszeres rali-világbajnok, a francia Sébastien Loeb (Peugeot) és a tavalyi quados nyertes, az orosz Szergej Karjakin (Yamaha) esett ki, de a kamionos favorit, a 2017-es első orosz Eduard Nyikolajev is „eldobta” a Kamazt.

Képgaléria megtekintése (13 db kép)
Dűnék között
A kilencszeres rali-világbajnok Sébastien Loebnek a szakasz elejétől fogva „nem ízlett” a puha homok
Forrás: Dakar official, Opel Dakar Team

A perui San Juan de Marcona és Arequipa között a motorosoknak/quadosoknak 266, az autósoknak, az SXS-osztály indulóinak és a kamionosoknak 268 kilométeres mért szakaszt kellett teljesíteniük. Az autók küzdelmében a kedden győző Loeb nyitotta a sort. A francia már a rajt előtt azt nyilatkozta, nincs ínyére a „pole pozíció”, aztán kiderült, nem alaptalanul tartott a feladattól. Alig néhány kilométerre a starttól már kénytelen volt megállni, mégpedig peugeot-s csapattársa, a spanyol Carlos Sainz társaságában. Aztán a „Matador” elindult, de a francia még jó húsz percet vesztegelt. Nem sokkal később újra elakadt a mély homokban a kilencszeres rali-világbajnok, aztán közel három órát vesztegelt.

Képgaléria megtekintése (13 db kép)
Bang!
A francia pilóta nem látta a gödröt a dűne túloldalán, s belerongyolt
Forrás: Dakar official, Opel Dakar Team

„A homok rendkívül puha volt, sajnos, elakadtunk. Amikor sikerült elindulnunk, láttunk egy másik autót, amely nem mozdult, s igyekeztünk kikerülni. Előttem volt Nasszer al-Attijah, néztem, merre megy, követtük, csak nem vettem észre, hogy a dűnegerinc mögött egy hatalmas lyuk van. Mi pedig bam, belehajtottunk! Muszáj volt megvárnunk a kamionunkat, hogy segítsen. Ami a legnagyobb baj, hogy a navigátorom megsérült, Ahogy 30 kilométer/órás tempó fölé gyorsítottam, Elenának hatalmas fájdalmai voltak. Az ő egészsége a legfontosabb, úgyhogy nem megyünk tovább” – nyilatkozta Loeb.

Képgaléria megtekintése (13 db kép)
Fájdalom
Loeb nem folytatja a Dakart, mert navigátora, a monacói Daniel Elena megsérült az ütközés következtében
Forrás: Dakar official, Opel Dakar Team

Az élen továbbra is a tizenháromszoros Dakar-bajnok, a hatszor motorral, hétszer kocsival nyerő Stéphane Peterhansel áll. A Peugeot francia ásza ráadásul képtelen rontani, míg ellenfelei sorra gyűjtik a „hibapontokat”. Egészen elképesztő, de az ötödik nap végén már bő fél órával jobb a második pozíciót birtokló Sainznál. Persze, nemhiába kapja valaki az árulkodó „Mr. Dakar” becenevet...
„Minden rendben volt, pedig nagyon bonyolult pályán mentünk. A mostani dűnék megmászása volt a legnehezebb a rali kezdete óta. Láttuk a rajt után Sebet és Carlost, amikor elakadtak a homokban, de nem tudtunk segíteni, mert olyan volt a talaj, ha megállunk, biztosan mi is ott maradunk” – magyarázta Peterhansel.

Képgaléria megtekintése (13 db kép)
Mr. Dakar
Úgy tűnik, a tizenháromszoros bajnok francia Stéphane Peterhansel megállíthatatlan
Forrás: Dakar official, Opel Dakar Team

A magyar kontingens létszáma is csökkent, mivel a Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel) párost kizárták.

S, hogy ezután mi történt?
A versenyigazgatóság úgy döntött, mivel rengeteg GPS-pontot kihagytunk, nem folytathatjuk a versenyt. Bár nem örültünk neki, teljesen jogos döntésnek tartjuk és elfogadtuk. Csalódott vagyok, hiszen öt évet vártam arra, hogy visszatérjünk a Dakarra, másrészt viszont nem ostorozom magam, mert úgy érzem, mindent megtettünk, hogy versenyben maradjunk” – mesélte Szalay.

Képgaléria megtekintése (13 db kép)
Hiba
Három nap alatt három önindító ment tönkre a magyarok Opeljében
Forrás: Dakar official, Opel Dakar Team

A motorosoknál a szerdai a spanyol Joan Barreda Bort (Honda) napja volt. Korábban ugyan navigációs hiba miatt tetemes hátrányt szedett össze, de úgy tűnik, nem adja fel a küzdelmet. Pazarul ment végig, több mint 10 (!) percet vert a másodikként végző, osztrák Matthias Walknerre (KTM) és az összetettben már csak 7:33 p-re van lemaradva a vezető francia Adrien van Beverentől (Yamaha).

Képgaléria megtekintése (13 db kép)
Nem adja fel
A Honda spanyol üdvöskéje, Joan Barreda Bort kapaszkodik
Forrás: Dakar official, Opel Dakar Team

Soha életemben nem láttam még ennyire puha, süppedős homokot. Boldog vagyok, hogy komolyabb hiba nélkül sikerült végigmennem és továbbra is vezetek” – így értékelt Van Beveren, akinek az előnye a második helyezett argentin Kevin Benavides (Honda) előtt 1 perc, de a harmadik Walknert is mindössze 1:14 p-cel „veri”.
A magyarok közül a szatmárnémeti Gyenes Emanuel (KTM) a 38., Dési János a 77. lett, a szabadkai Saghmeister Gábor (KTM) már a cél közelénél tart(ott), de egyelőre nem ért be.

Képgaléria megtekintése (13 db kép)
Nagy a csata
A francia Adrien van Beveren előnye minimális, de még vezet
Forrás: Dakar official, Opel Dakar Team

A quadosoknál bukott és valószínűleg eltörte a karját a címvédő Karjakin, az egyetlen pilóta, aki az első négy szakaszon meg tudta verni az élen haladó chilei Ignacio Casalét (Yamaha). Az ötödik szelektívet a kategóriában az argentin Nicolas Cavigliasso (Yamaha) „húzta be”, de Casale előnye már 40:13 perc!
Ki gondolta volna, hogy a szerdai San Juan de Marcona-Arequipa szelektív után a címvédők közül a brit motoros, Sam Sunderland (KTM) és a quados Karjakin sem lesz már versenyben?!

Képgaléria megtekintése (13 db kép)
Bravúr
Az argentin Nicolas Cavigliasso az első Dakarján vesz részt és rögtön szakaszt nyert
Forrás: Dakar official, Opel Dakar Team

Az SXS-osztályban az eddig vezető francia Patrice Garrouste (Polaris) gondjait kihasználva a brazil Reinaldo Varela (Can-Am) az élre tört, de csak „szűk”, alig 3 perc a fórja.

Képgaléria megtekintése (13 db kép)
A mezőny élén
A brazil Reinaldo Varela diktálja a tempót az SXS-osztályban
Forrás: Dakar official, Opel Dakar Team

A kamionosoknál az orosz Eduard Nyikolajev úgy diadalmaskodott, hogy felborult a Kamazával. A címvédő egyszerűen feltartóztathatatlan, s mivel nagy riválisa, az argentin Federico Villagra (Iveco) nehezen boldogult a homokkal, már 58:05 percre hizlalta kettejük között a különbséget.

Képgaléria megtekintése (13 db kép)
Feltartóztathatatlanul megy előre
A kamionos címvédő orosz Eduard Nyikolajevet az sem zavarta, hogy egy kicsit megborította a Kamazt
Forrás: Dakar official, Opel Dakar Team

Csütörtökön elhagyja Perut a mezőny és Bolíviába megy át: az Arequipa-La Paz szakasz 760 kilométer, a szelektív pedig 313 km lesz. A sivatagot gyors, köves, sziklás rész váltja, s 2500 méterrel a tengerszint fölé érkeznek a résztvevők.

2018-as Dakar-rali, 5. nap (San Juan de Marcona-Arequipa, az össztáv 774 (motor/quad) és 934 (autó/SXS/kamion) kilométer, a szelektív szakasz hossza 266 (motor/quad) és 268 (autó/SXS/kamion) km).
Motorosok: 1. Joan Barreda Bort (spanyol, Honda) 3:19:42 óra, 2. Matthias Walkner (osztrák, KTM) 10:26 perc hátrány, 3. Kevin Benavides (argentin, Honda) 12:20 p h., ...38. Gyenes Emanuel (romániai, KTM) 54:16 p h., ...77. Dési János (magyar, KTM) 2:17:18 ó h.
Quadosok: 1. Nicolas Cavigliasso (argentin, Yamaha) 4:12:47, 2. Ignacio Casale (chilei, Yamaha) 1:23 p h., 3. Alexis Hernández (perui, Yamaha) 6:35 p h.
Autósok: 1. Stéphane Peterhansel, Jean-Paul Cottret (francia, Peugeot) 2:51:19, 2. Bernhard ten Brinke, Michel Périn (holland, francia, Toyota) 4:52 p h., 3. Giniel de Villiers, Dirk von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Toyota) 12:47 p h.
SXS: 1. Reinaldo Varela, Gustavo Guegelmin (brazil, Can-Am) 3:42:42, 2. Juan Carlos Uribe Ramos, Javier Uribe Godoy (perui, Can-Am) 15:37 p h., 3. José Luis Pena Campo, Rafael Tornabell Córdoba (spanyol, Polaris) 37:55 p h.
Kamionosok: 1. Eduard Nyikolajev, Jevgenyij Jakovlev, Vlagyimir Ribakov (orosz, Kamaz) 3:37:12, 2. Szerhij Viazovics, Pavel Haranin, Andrej Zihulin (fehrorosz, MAZ) 6:23 p h., 3. Ton van Genugten, Bernard der Kinderen, Peter Willemsen (holland, holland, belga, Iveco) 12:57 p h.

Az összetett állása az 5. nap után
Motorosok: 1. Adrien van Beveren (francia, Yamaha) 14:37:40 óra, 2. Benavides 1 p h., 3. Walkner 1:14 p h., ...28. Gyenes 2:13:53 p h., ...84. Dési 9:50:24 ó h. (2:01 óra büntetés).
Quadosok: 1. Casale 17:14:52, 2. Hernández 40:13 p h. (2 perc büntetés), 3. Pablo Copetti (argentin, Yamaha) 58:37 p h.
Autósok: 1. Peterhansel, Cottret 13:27:26, 2. Carlos Sainz, Lucas Cruz (spanyol, Peugeot) 31:16 p h., 3. Ten Brinke, Périn 1:15:16 ó h.
SXS: 1. Varela, Guegelmin 21:56:55 ó h., 2. Uribe Ramos, Uribe Godoy 3:08 p h. (5:30 perc büntetés), 3. Anibal Aliaga, Juan Pedro Cilloniz (perui, Polaris) 2:20:44 ó h.
Kamionosok: 1. Nyikolajev, Jakovlev, Ribakov 15:59:39, 2. Federico Villagra, Ricardo Adrian Torlaschi, Adrian Arturo Yacopini (argentin, Iveco) 58:05 p h., 3. Szerhij Viazovics, Pavel Haranin, Andrej Zihulin (fehrorosz, MAZ) 2:28:46 ó h.