Legfrissebb hírek ÚJ

Dakar 2018: Peru, Bolívia, Argentína

Dakar 2018: Peru, Bolívia, Argentína

Vége a találgatásoknak, Étienne Lavigne, a Dakar versenyigazgatója bejelentette, hogy a jubileumi, 40. show 2018. január hatodikától huszadikáig tart majd és három országban, Peruban, Bolíviában, valamin Argentínában zajlik.

Vége a találgatásoknak, Étienne Lavigne, a Dakar versenyigazgatója bejelentette, hogy a jubileumi, 40. show 2018. január hatodikától huszadikáig tart majd és három országban, Peruban, Bolíviában, valamin Argentínában zajlik.
A világ legnagyobb és leghíresebb tereprali-futama sokáig elválaszthatatlan volt Afrikától, ám 2008-ban a terrorfenyegetettség miatt elmaradt a viadal, s 2009-ben kontinenst váltott, azóta Dél-Amerikában küzdenek a versenyzők.
A szervezők már az idei esemény után jelezték, szeretnék emlékezetessé tenni a 40. felvonást, grandiózus tervek láttak napvilágot, hat-nyolc ország bevonásáról szóltak a hírek, végül három maradt. Peru már korábban is otthont adott szakaszoknak. A fővárosban, Limában lesz a rajt, onnan az Ica-sivatagon át vezet majd az út az Andok fenséges vonulataihoz, majd a Titicaca-tóhoz. Vagyis, végre újra igazából "homokozhatnak" a résztvevők, a Dakar sava-borsát jelentő dűnézés is szerepel a programban. A Titicacanáról pedig érdemes megjegyezni, hogy a víztérfogatát tekintve Dél-Amerika legnagyobb és a világ legmagasabban fekvő hajózható tava Peru és Bolívia határán.
Vagyis, Bolívia ismét vendégül látja az indulókat, közel 4000 méterrel a tengerszint felett, La Pazban lesz a pihenőnap. Sőt az Altiplanót, azaz a Tibeti-fennsík utáni második legnagyobb magashegyi fennsíkot (átlagmagassága 3750 méter) is megismerhetik az egységek.
Utána pedig jöhet Argentína (amely ország eddig mindig részt vállalt a dakarozásban), a változatos táj sok meglepetést tartogat a pilótáknak és a navigátoroknak, a cél Córdobában lesz.
Étienne Lavigne azt mondta, együtt érez a természeti katasztrófa sújtotta peruiakkal, s a szervezőbizottság csatlakozott az áldozatok és hozzátartozóik megsegítésére létrehozott kampányhoz.
"Peru csodálatos hely, kitörölhetetlen emlékeket hagyott bennünk, amikor a Dakar ellátogatott az országba. Fantasztikus emberek élnek arrafelé, akik imádják a technikai sportokat, nagy öröm, hogy újra ellátogathatunk Dél-Amerika egyik gyöngyszemébe - nyilatkozta Lavigne. - Biztos vagyok benne, hogy a negyvenedik Dakar rengeteg izgalmat tartogat mindenki számára, az útvonal méltó lesz a jubleumhoz."