Legfrissebb hírek ÚJ

Silk Way-rali 2017: kínai pályabejárás

Silk Way-rali 2017: kínai pályabejárás

Gigantikus viadalt és elképesztő küzdelmet ígérnek a Silk Way-rali szervezői. Az Oroszországból induló, Kazahsztánt érintő és Kínában befejeződő júliusi tereprali-verseny pályakijelölésének a különböző fázisai zajlanak.

Gigantikus viadalt és elképesztő küzdelmet ígérnek a Silk Way-rali szervezői. Az Oroszországból induló, Kazahsztánt érintő és Kínában befejeződő júliusi tereprali-verseny pályakijelölésének a különböző fázisai zajlanak.
A szervezők tizenkét speciális Toyotával vágtak neki a Kína északnyugati részén elterülő Kumtag-sivatagnak, hogy a lehető legérdekesebb szakaszokat sikerüljön összehozni. A kis csapat tagjai annyit előre leszögeztek, nem unatkoznak majd az autós párosok és a kamionos egységek a 2017-es Silk Way-ralin.
Az első csoport egyébként december elején már járt a térségben, most a finomítás van soron, áprilisban pedig az orosz és a kazah területek speciálisainak a fixálása következik. Azért csak tavasszal, mert addig hó borít mindent.
Ami biztos, hogy az esemény július 7-én, a moszkvai Vörös térről rajtol, s két héttel később, 22-én a kínai Hszianban lesz a végállomás. Előreláthatólag közel 10 ezer kilométer vár a mezőnyre, összesen 14 szelektív szakaszt kell teljesíteni - az egyetlen pihenőnap július 16-án, Ürümqiben lesz.
Tavaly 102 autós páros és 23 kamionos egység vett részt a küzdelmekben, s összesen 197 ország számolt be a futamról.
"Fontos, hogy a speciálszakaszok közötti etapokat csökkentsük - nyilatkozta a főszervező, a Dakar-ralit kamionnal hétszer megnyerő orosz Vlagyimir Csagin. - Nehezíti a feladatunkat, hogy a kazah és az orosz területeket jelenleg hó borítja, tehát az olvadástól is függ, milyen szinten kell majd változtatnunk."
Tavaly az autósoknál a francia Cyril Despres, David Castera (Peugeot) duó, a kamionosoknál az Ajrat Margyejev, Ajdar Beljajev, Dmitrij Szvisztunov (Kamaz) trió diadalmaskodott.