Legfrissebb hírek ÚJ

Somfai nyerte a Tuareg-ralit!

Somfai nyerte a Tuareg-ralit!

Magyar győzelem született a quadosok között a marokkói Tuareg-ralin. A 2014-es Dakar-ralin a Sandlander színeiben indult Somfai Mátyás nyerte az egyhetes, 1900 kilométeres száguldást.

Magyar győzelem született a quadosok között a marokkói Tuareg-ralin. A 2014-es Dakar-ralin a Sandlander színeiben indult Somfai Mátyás nyerte az egyhetes, 1900 kilométeres száguldást.
A pilóta most egy német csapat tagjaként állt rajthoz. A körülbelül 200 fős mezőnyt felvonultató, nem a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) versenyrendszerén belül zajló viadal útvonala korábbi dakaros részeket is érintett. Így például szerepelt a programban Ouarzazate, Zagora, Merzouga vagy éppen Erg Chigaga.
"Meghívást kaptam a versenyre, s éltem a lehetőséggel. A csapattársammal szinte az elejétől fogva együtt mentünk, az volt az elsődleges célunk, hogy teljesítsük a távot, aztán a végére elég szép eredmény lett belőle. Nagyon boldog vagyok, hogy győztem a kategóriámban" - mesélte mosolyogva Somfai, akinek azért akadtak gondjai. Az első nap például a gép bal első lengőkarját kiütötte egy szikla, de aztán rendre túljutott a nehézségeken.
Az eredmények pedig igazolják, hogy összességében jól végezte a feladatát.
"Összesen öten voltunk quadosok, közel másfélszáz motoros, negyven autós, kamionos és tíz buggy indult. Három nap is én voltam a leggyorsabb quados, sőt ezek közül kétszer abszolútban is nyertem. Ez utóbbira különösen büszke vagyok. Természetesen a mezőnyt nem lehet összehasonlítani a Dakaréval, de sokan például azért indultak el a Tuareg-ralin, hogy már a jövő évi dél-amerikai futamra gyakoroljanak, teszteljenek. Ja, s mivel nem vonatkoztak a szigorú FIA-szabályok a rajthoz állókra, nem volt kötelező a szűkítő használata, így több olyan G Mercedes is ment, amelyekben 63 AMG motor dolgozott. Repesztettek, mint a meszes, árkon-bokron át" - tette hozzá Somfai.
A terep változatos volt, homok, kő és fesh-fesh nehezítette a résztvevők feladatát, de a hegyekben sziklák között, míg a sivatagban dűnerendszereken át jelölték ki a szakaszokat.
"Ahogy az eddigi versenyeimen, most is sokat tanultam. Az pedig kifejezetten érződött, hogy korábban, amikor a Dakarra készültem, a Sandlanderrel izzasztó sivatagi tréningeken vettem részt, így sok meglepetésben nem volt részem most Marokkóban. A hőmérséklet folyamatosan úgy 26-28 Celsius-fok volt, egyszer lett sokkal melegebb az egy hét alatt, mikor máskor, mint amikor a merzugai dűnék között voltunk. Nos, az tényleg pokoli élmény, hiszen hirtelen 36 fokos hőségben kellett teljesíteni a távot. Alaposan elfáradtam a nap végére, de szerencsére sikerrel vettem azt az akadályt is" - mesélte Somfai.
A mezőnynek összesen 1900 kilométert kellett megtennie, ebből alig 100 km volt aszfaltos út, a többit terepen nyomták le.