Legfrissebb hírek ÚJ

Szalayék elindultak a Dakarra!

Szalayék elindultak a Dakarra!

A magyar pilóta és navigátora, Bunkoczi László visszatér a sivatagi show-ra, s már útnak is indították versenygépüket, az Opel Crossland X-et, hogy időben megérkezhessen a dél-amerikai helyszínre.

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős immár hagyományosan a Hősök teréről indult el a januári versenyre, s a mostani korai dátumot az indokolta, hogy a csapat az idén visszatér a Dakar-ralira, amely most ünnepli 40. évfordulóját. És mivel a legendás versenyt 2009 óta Dél-Amerikában tartják, a járműveket pénteken a franciaországi Le Havre-ban egy hatalmas kompra rakják, azzal szállítják a január 6-án rajtoló viadal helyszínére.

Képgaléria megtekintése (4 db kép)

Forrás: dakar.hu

Szalay eddig 12 alkalommal állt rajthoz a Dakar-ralin, ebből nyolcszor ért célba – itthon mindkettő rekordnak számít. S mivel az idei verseny Peru, Bolívia, Argentína útvonalon halad, lesz alkalma egy új országot is felfedezni, hiszen Bolíviában még sohasem versenyzett.

Képgaléria megtekintése (4 db kép)

Forrás: dakar.hu

A Dakar rengeteget változott az elmúlt huszonkét év alatt – elég csak annyit említeni, hogy a kezdetekkor még rövidnadrágban és pólóban ültünk a versenyautóban, ma meg már nem csupán a tűzálló overall, hanem a tűzálló aláöltözet is kötelező, nem beszélve a fej és nyakvédő rendszerről. De jól is van ez így, haladni kell a korral – mondta Szalay, aki nagy reményeket fűz az új Opel Crossland X-hez, amelyet az új szabályok szerint építettek át, s amely így nem csupán 200 kilóval könnyebb lett, de reményei szerint jóval versenyképesebb is. – Az előttünk álló Dakaron is az a cél, ami mindig, hogy a rajttól kezdve minden nap kihozzuk magunkból a maximumot, s a végtelenségig küzdjünk. A Dakaron amúgy is aranyszabály, hogy mindig csak a következő szakaszig szabad előre nézni, mindig csak a következő napra szabad koncentrálni. Most is így teszünk majd.”

Képgaléria megtekintése (4 db kép)

Forrás: dakar.hu

Bunkoczi László 2004 óta versenyez Szalay Balázzsal, megtettek már együtt majd’ 300 ezer kilométert a világ különböző sivatagjaiban, úgyhogy közös élményekben nincs hiány.
A Dakar nekem nem a dűnéket jelenti, hanem sok-sok élményt és kihívást – én inkább erről az oldalról nézem ezt a versenyt – mondta Bunkoczi. – Így azután, ha ez verseny egyik pillanatról a másikra áttelepülne a Holdra, akkor is biztos lennék benne, hogy kitalálnak valami trükköt, amitől nehéz lesz az életünk a terepen. De bármilyen furcsa, én szeretek megoldást találni a problémákra. A Dakar elfogadásra tanított, arra, hogy az egyik napon szerencsénk van, máskor meg nincs. Majd másfél évtizedes sivatagi tapasztalattal a hátam mögött azt mondom, a szerencsét és balszerencsét általában egyenlően méri a sors.”

Forrás: Opel Dakar Team