Legfrissebb hírek ÚJ

Hasítani is jó az új Argo

Hasítani is jó az új Argo

Valóban sokoldalú a 8x8-as kétéltű, s ennek frissített LX-szériája még jobb, erősebb és gyorsabb lett mint az alapmodell, amely nem éppen a fürgeségéről volt híres.

Valóban sokoldalú a 8x8-as kétéltű, s ennek frissített LX-szériája még jobb, erősebb és gyorsabb lett mint az alapmodell, amely nem éppen a fürgeségéről volt híres. 

A nyolclábú UTV-szörnyeteggel már többször is foglalkoztunk oldalunkon, azonban eddig leginkább a terepképességeit és úszni tudását emeltük ki. Azonban az LX-széria motorfrissítést is kapott, s ennek köszönhetően nemcsak a munkabírás, hanem a sebesség is sokkal jobb lett. Eddig mindössze 30 kilométer/óra volt a csúcstempója szárazföldön, ezt sikerült jóval feltornázni. A hírek szerint alapból 50 km/ó lett a végsebesség, de az új szériánál tovább lehet növelni ezt az értéket.

Ugyanis az eddigi hatalmas ballonos gumik helyett, amelyek a terepen és a vízben is hasznosak, már lehet újabbakat kérni. Ezek az abroncsok könnyebbek és modernebbek, ennek következtében további 25 százalékot lehet nyerni, így már 62,5 km/ó lehet a végsebesség. Persze természetesen nemcsak műszakilag frissült az Argo, hanem dizájnban is. Ugyanis az eddigi military színek helyett, már polgári dizájnt is lehet kérni, egészen élénk árnyalatú, fehér, narancssárga és piros fényezést. Valamint az ülések is kényelmesebbek lettek.