Legfrissebb hírek ÚJ

Négyszemélyes bestia

Négyszemélyes bestia

A Can-Am nem viccelt, elkészítette minden idők legbrutálisabb és leggyorsabb családi UTV-jét. A Maverick X3 1000R Max Turbo R-verziót négy üléssel szerelik.

Azt hiszem, felesleges is ecsetelni, minden esztendőben fejlesztenek a side-by-side-ok frontján mozgolódó gyártók is. Még az olyan jól sikerült gépeket, mint a kifejezetten sportos és az utóbbi évek legjobb hardcore UTV-jének tartott Maverick X3-as, is muszáj felpörgetni, mert a konkurencia sem alszik.

Képgaléria megtekintése (4 db kép)

Forrás: Can-Am

Igen ám, csak most egy olyan módozathoz is hozzányúltak, amely inkább családi túragépnek számított eddig. Na jó, persze a Maverick X3-as esetében ezt is a „mihez képest” kategória, hiszen hiába kell négy személyt szállítani, nekik is fergeteges tempót akart kínálni a Can-Am, hogy ne égesse magát. A legnagyobb tempó, amit el lehet érni vele, 154 kilométer/óra, ez csúcsnak számít a négyszemélyes kategóriában!

Képgaléria megtekintése (4 db kép)

Forrás: Can-Am

A 2018-as kiadás pedig még komolyabb lesz az új erőforrásával. Ugyanis a Maverick X3 1000R Max Turbo R-ben egy 976 köbcentis Rotax V-Twin ikerturbós egység dolgozik, méghozzá egészen hatékonyan, hiszen 131 lóerős csúcsteljesítményt tud kipasszírozni magából egy CVT-automataváltó segítségével. Folyadékhűtéssel és intercoolerrel hűsítik, ha nagyon felhevül.

Képgaléria megtekintése (4 db kép)

Forrás: Can-Am

A futóműben Fox Podium RC2-es lengéscsillapítók melóznak az A-karokkal, s a 14-es felnikre 28-as Maxxis Black Horn 2.0-s terepgumikat húztak fel. Természetesen összkerékhajtással is rendelkezik a vas, ez egy kapcsolóval aktiválható. Fergeteges és szélsebes családi off road bulit lehet rendezni vele.