Az amerikai gyártó úgy döntött, hogy a nem hardcore off road rajongók számára is készít egy igazán ütős pickupot, amely rendesen el van látva lóerőkkel. A Raptor motorját tették be egy normál vasba.
Forrás: autoblog.com
Külsőre tehát nem különbözik az autoblog.com által bemutatott Ford F-150 Limited a széria géptől, még csak komolyabb felfüggesztést sem kapott. Persze nem is az volt a cél, hogy még jobb terepképességgel rendelkezzen a verda, hanem inkább, hogy egy igazi erőgépet csináljanak belőle.
Forrás: autoblog.com
Erre nem is lehet panasz, hiszen megkapta a Ford F-150 Raptorból már jól ismert 3,5 literes V6-os, turbós, benzines egységet, amely 450 lóerős csúcsteljesítmény leadására képes. Az összkerekes hajtásláncban pedig egy tízsebességes automata váltó dolgozik, az osztja a nyomatékot.
Forrás: autoblog.com
Azért némi ügyeskedéssel a terepképességen is javított a Ford, hiszen a futómű változtatás ellenére hasmagasságot emeltek. Na nem felfüggesztés toldással, hanem azzal, hogy ehhez a pickuphoz eleve 22 colos felnik járnak, amelyekre természetesen terepre is alkalmas gumikat húznak.
Forrás: autoblog.com
Az utastér ugyanazt a fullextrát hozza, amely a modell csúcsfelszereltsége, minden bőrrel van bevonva és a legfejlettebb infotainment rendszerrel turbózták fel a központi egységet. Mindezért cserébe természetesen szép summát kér el a Ford, hiszen az F-150 Limited ára 74 575 dollár, azaz 21,3 millió forint.