Legfrissebb hírek ÚJ

Luxus-SUV Koreából: itt a Genesis GV80!

Luxus-SUV Koreából: itt a Genesis GV80!

A koreaiak eddig csak szedánokat kínáltak a luxusautó-vásárlóiknak, de most bemutatták az első szabadidő-autójukat, amely a BMW X5 kategóriájában próbál majd helyet szorítani a márkának. Itt az összkerékhajtással is kapható Genesis GV80!

Képgaléria megtekintése (9 db kép)
Talány
Nagy kérdés, hogy például Európa vevő lesz-e a Genesis GV80-ra

A típus nem előzmények nélküli: két éve már láthattunk egy tanulmányt ugyanezen a néven, amelyre összhatásában eléggé hasonlít a szériamodell – írja a totalcar.hu. Néhány nehezen kivitelezhető ötlettől, amilyen az áttört középső tetőoszlop, időközben megváltak, de az arányok megmaradtak, ahogy az olyan jellegzetes részletek is, mint az emeletes fényszórók.

Képgaléria megtekintése (9 db kép)
Figyelemfelkeltő
Feltűnő megoldás az emeletes fényszóró

Itt is látszik, ahogy a márka más autóinál, hogy a formatervezők céljai között volt, hogy az autó a konzervatív ízlésvilágnak is megfeleljen, ugyanakkor ne hasson a már piacon levő luxusautók másolatának sem. Így a GV80-as elegáns lett, ugyanakkor a képek láttán nehéz elhessegetni az érzést, hogy hiányzik belőle az a fajta erős karakter, amitől hirtelen tömegek indulnak meg a kereskedések irányába.

Képgaléria megtekintése (9 db kép)
Genesis GV80
Elegáns formavilág

Természetesen a hajtás is sokkal kevésbé szokatlan, mint a tanulmány üzemanyagcellás hidrogénhajtása volt. A Dél-Koreában bemutatott helyi változat egyelőre egyféle motorral, egy 3 literes, 278 lóerős és 588 Nm csúcsnyomatékú V6-os dízellel lesz elérhető, amelyhez nyolcfokozatú automata váltó és hátsó- vagy összkerékhajtású erőátvitel csatlakozik. Ezen felül azonban két másik motort, két turbós benzinest is kínálnak majd más piacokon. Az alapmotor egy 2,5 literes négyhengeres lesz 300 lóerő körüli teljesítménnyel, illetve egy 3,5 literes V6-ost 380 lóerővel. Egyelőre úgy néz ki, V8-ast még Észak-Amerikában sem terveznek bevetni a típusból.

Képgaléria megtekintése (9 db kép)
Dízel
Egyelőre 3 literes, 278 lóerős, 588 Newtonméter csúcsnyomatékú, V6-os motorral készítik

Természetesen a Genesis is igyekszik minden kényelmi és biztonsági extrával felszerelni az autóját, amivel a konkurencia. A GV80 esetében külön kiemelték a 14,5 hüvelykes központi kijelzőst, az aktív zajkioltást, amely csupán két milliszekundumos késéssel képes előállítani a kioltójelet az út felől érkező zajok keletkezéséhez képest, illetve a tíz légzsákot, amelyek közül az első-középső szintén újdonság.

Képgaléria megtekintése (9 db kép)
Luxus
A beltere a legfinnyásabb igényeket is kielégíti

Korábban a Genesis vezetői úgy nyilatkoztak, hogy az első SUV modell érkezéséig biztosan nem vezetik be a márkát Európában. Azaz most kerülhet ismét elő a kérdés, hogy rászánják-e magukat, vagy tovább halogatják ezt a drága és kockázatos lépést.

Képgaléria megtekintése (9 db kép)
XXI. század
Kényelmes és biztonságos: tíz légzsák van benne