Az amerikai terepjárómárka bejelentette, hogy két legnépszerűbb modellje megkapja a High Altitude nevű csomagot, amellyel a legigényesebb és gazdagabb közönséget akarja kiszolgálni.
Forrás: Jeep
Itt természetesen a külcsín és a belbecs egyszerre fejlődik, hiszen mindent egyszínűre fényeznek – a Gladiator esetében csak a plató fedele kontrasztos. Valamint 20 colos könnyűfémfelnik kerülnek a kocsi alá, az utastérben pedig mindent finom bőrkárpit borít, még az ajtók belső paneljeit is.
Forrás: Jeep
Természetesen az elektronika sem maradhatott ki a tuningolásból. Bepakoltak egy 21,3 centi képátlójuk érintőképernyős központi egységet infotainment rendszettel és GPS-szel. A hangcuccot az Alpine szállítja, az ajtó kulcs nélkül pedig is nyitható a gazda számára.
Forrás: Jeep
A biztonságtechnikából a márka legkomolyabb csomagját állították össze, az automatikus fényszórókkal, a holttérfigyelő rendszerrel, valamint tolatóradar, hátsó kamera és parkolást segítő vonalazás is van a cuccban. Az árát egyelőre nem közölte a gyártó.
Forrás: Jeep
Négyféle motorral lehet kapni, az alap a négyhengeres turbós 270 lóerős csúcsteljesítménnyel, de van V6-os 285 paripával, valamint egy szintén V6-os, de dízel egység 260 tagú ménessel. Sőt ezeket a gépeket már a friss fejlesztésű hibrid hajtáslánccal is lehet kérni, ebben szintén V6-os a belsőégésű motyó.