Legfrissebb hírek ÚJ

Ez a tuti verda: Trabant pickup!

Ez a tuti verda: Trabant pickup!

A Német Demokratikus Köztársaság ikonikus autóját, a Trabantot mindenki ismeri, a két-, majd négyütemű papírgépszörnyből összesen 3,1 millió darabot adtak el.

A Német Demokratikus Köztársaság ikonikus autóját, a Trabantot mindenki ismeri, a két-, majd négyütemű papírgépszörnyből összesen 3,1 millió darabot adtak el. Ám talán azt kevesen tudják, készült belőle limitált számú modell is, ilyen volt például az 1.1 pickup.
1957. november 7. Fontos dátum a márka történelmében. Ekkor gördült ki ugyanis a zwickaui gyárból az első Trabant. Valószínűleg akkor még kevesen gondolták, maximum a keletnémet pártvezetők álmodoztak arról, hogy népautó lesz a Trabiból. Nos, az lett, az egész szocialista tömböt elárasztották az NDK-s járművekkel, s abból kiindulva, hogy 3,1 millió lelt gazdára, valódi sikersztoriról beszélhetünk.
Akadtak különleges modellek is, így például a kétütemű 500-as, 600-as és 601-es típusoknál is volt kisáruszállító, a Lieferwagennek vagy Bestelwagennek keresztelt járgányok hátsó üvegei tűntek el, amolyan vakablakok helyettesítették azokat. Az 1.1-es négyütemű verzióból viszont platós is készült, de a Quick-Transból csak néhány darab került le a gyártószalagról, egyes hírek szerint mindössze kettő, ám valószínűleg közelebb áll a valósághoz, hogy alig egy tucat. Az viszont biztos, hogy a kilencvenes évek elején nem szaladgáltak sűrűn Trabant pickupok az utcákon.
No de nézzük, milyen is volt és mit tudott valójában a kétajtós, műanyagburkolattal bevont önhordó lemezkarosszériájú, 2 mm-es lemezből készült alvázú furcsa kocsi. Az alapból 3,31 méter hosszú 1.1-es 3,52 m-esre nőtt, az 1,515 m-es szélessége 1,528 m-esre, a tengelytáv azonban maradt 2,02 m. A platója 1,35 négyzetméteres pakolóteret biztosított, körülbelül 400 kilogrammos terhet volt képes cipelni, az Trabant összsúlya meghaladta az 1120 kg-mot.
A sorozatgyártásra szánt, ám végül egy-két demódarabnál leragadt pickup elejében soros, négyhengeres, négyütemű OTTO-motor dolgozott, az 1043 köbcentis szerkezet 40 lóerős (74 Nm) teljesítményre volt képes. Valljuk be őszintén, nem az erejével és a terhelhetőségével hódított volna a jármű.
Viszont így is képes volt 125 kilométer/órás tartós tempóra, s ha teletankolták a 28 literes üzemanyagtartályát 92-es oktánszámú benzinnel, akár 450 km-t is megtehettek vele. Azaz gyors fejszámolás után kijön a fogyasztás: körülbelül 6,2 l/100 km.
Bizonyítandó, hogy komolyan gondolták az autó piacra vezetését (állítólag összkerekes megoldáson is törték a fejüket a gyárban), már az ára is megvolt. A Quick-Transt 12 ezer német márkáért, azaz megközelítőleg 6135 euróért, úgy nagyjából 1,85 millió forintért lehetett volna megvásárolni.