Legfrissebb hírek ÚJ

Kazahsztánból Frankfurtba megy az új Defender

Kazahsztánból Frankfurtba megy az új Defender

Nem akármilyen körülmények között prezentálja nagy érdeklődéssel várt új gépét a Land Rover, Ázsia kapujából több ezer kilométert lenyomva érkezik meg a nemzetközi autóshow-ra.

Képgaléria megtekintése (3 db kép)

Forrás: Land Rover

Közösségi oldalán már megosztott egy videót a brit márka az új Defenderről, ráadásul a korábbiakkal ellentétben, ezen a felvételen már takarás és rejtőszín nélkül látható a gép. Már ez önmagában komoly fejlemény, ráadásul még off roadozás közben is örökítették meg. Kazahsztán hegyes, sivatagos tájain teszik próbára a verdát, amely azért ennek ellenér is elindult az SUV-k felé.

Képgaléria megtekintése (3 db kép)

Forrás: Land Rover

Ha pedig a konkrét földrajzi célt nézzük, akkor a Közel-Kelet felől nyugatra, közelebbről Németországba, egészen pontosan Frankfurtba tart, hogy megmutassa magát a nagyközönségnek. Az ötlet marketing szempontból is kiváló, hiszen így egy komplett hosszútávú tesztelést követően tudják megvillantani az új Land Rover Defendert, nem pedig csak egy szokványos prezentáció lesz a csilivili kivikszolt vassal.

A feladat adott, a jövő hét közepéig, konkrétan szeptember 10-re kell megérkeznie. Ehhez mintegy 6500 kilométert kell legyűrnie, ráadásul nem is mindenhol jó útviszonyok között. A 110-es, azaz a nagyobb tengelytávú változattal vágtak bele a kalandba, s mivel már korábban annyi komoly, többek között sivatagi tesztelésen is átesett a nagy visszatérő Defender szinte kizárt, hogy elhasaljon.