Legfrissebb hírek ÚJ

Kenyában szafarizik az új Defender – Galéria és Videó!

Kenyában szafarizik az új Defender – Galéria és Videó!

A britek nem túloztak, amikor állították, a legszélsőségesebb körülmények között tesztelik összkerekes terepjárójukat. Az új Land Rover Defender most éppen Kenyában, egy őrületes szafarin gyűjti a tapasztalatokat és a kilométereket.

Képgaléria megtekintése (19 db kép)
Valahol Afrikában...
Kenyában teszteli terepképességeit az új Land Rover Defender prototípusa

Előreláthatólag szeptemberben mutatkozik majd be a néhány éve a szigorodó környezetvédelmi és közlekedés biztonsági szabályoknak már megfelelni képtelen nyugdíjazott „Védő” vadonatúj, korszerű szériája. A tesztelés utolsó fázisa zajlik már – természetesen szigorúan álcaruhában, vagyis a Land Rover csak sejtetni engedi, miképpen fest majd igazából a vas.

Képgaléria megtekintése (19 db kép)
Nehéz terepen
Kihívásokból nincs hiány, az biztos

Kétféle tengelytávval és plug-in hibrid vagy akár elektromos verzióban is elérhető lesz, köszönhetően az MLA platformnak. El tudja bárki képzelni a legendát két villanymotorral és lítium-ionos akkumulátorral? Ugye, nem egyszerű... Lehet, hogy a 2022-ben elindítandó Jeep Wrangler EV vagy a 2020-ban jövő Wrangler PHEV vetélytársának szánják? Mindenesetre mindkét márkánál szentségtörésre készülnek...

Képgaléria megtekintése (19 db kép)
Sziklamászás
Nem egyszerű az előrehaladás a természetvédelmi területen

Ám visszatérve a Land Roverhez, a kenyai szafari is nyilvánvalóan előnyére válik, az ígért kiemelkedő terepképességek lecsekkolására tökéletesen alkalmas a Borana Conservancy védett természeti terület.
A feladat viszont sokoldalú: bizonyíthatja a vontatóképességét ugyanúgy, ahogy például a patakátkelésben is jeleskedhet, s a snorkelével akár a mélyebb vizekben is elboldogulhat.

Képgaléria megtekintése (19 db kép)
Beilleszkedett
Az állatok hamar be- és elfogadták a Defendert

„Jelenleg az új Defender tesztelési és fejlesztési szakaszának előrehaladott stádiumában vagyunk. A kenyai partnerekkel való együttműködés lehetővé tette számunkra, hogy értékes teljesítményadatokat gyűjtsünk a járműről – mondta Nick Collins, az expedíció egyik vezetője. – A Borana számos kihívást jelentő környezetet kínál, így tökéletes helyszín a Land Rover tereptesztjére.

 

 

Forrás: youtube