Legfrissebb hírek ÚJ

Off roados álomutak – 4x4-es bakancslista

Off roados álomutak – 4x4-es bakancslista

Utazni, kirándulni szinte mindenki szeret, azonban a tereprali és az off roadozás kedvelői a szívükre tehetik kezüket, egyszer kipróbálnák magukat – ha nem is versenykörülmények között – a három legnagyobb viadal rangsorban: a Dakar, a Rainforest Challenge és a Camel Trophy útvonalán. Némi szervezés és pénz árán egy izgalmas kirándulást tehetnek egy megfelelően felkészített géppel, megvalósítva ezzel ábrándjaikat. Megéri felkerekedni, mert igazi kalandokat tartogat valamennyi. Addig is, íme egy kis kedvcsináló.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)

3. Camel Trophy
Jellegét tekintve a Camel Trophy a két nagy rivális között helyezkedett el, hiszen szintén kemény terepen, de azért nem feltétlenül, s nem mindig dzsungelben rendezték.
A múlt nagyszerű sorozata volt az egykoron „A 4x4-esek olimpiájaként” életre hívott verseny, amelyben országok csapatai mérették meg magukat egymás ellen, kezdetben kizárólag Land Roverekkel. A kitartásról és a küzdelemről szólt ez a viadal. Az első alkalommal a transzamazóniai autópálya 4000 kilométeres embertelen távját kellett teljesíteni minél gyorsabban.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)

Később persze ez a sorozat is elvesztette a „varázsát” egyesek szerint, mások viszont úgy vélik, jót tett neki, hogy utazó nagycirkusszá vált, hiszen a Föld mindent extrém szegletében Pápua Új-Guineán, Szumátrán, Borneón, Madagaszkáron, a Tűzföldön és Mongóliában, sőt Szibériában is járt a karaván, mígnem 2000-ben leköszönt a trophy.
Már az amazóniai kaland önmagában megér egy misét, ezt ajánljuk olvasóinknak, hiszen ehhez nem is kell különösebb szervezés, mivel közútról van szó, csak pénzre, szabadidőre és bátorságra van szükségünk, mert azért Brazília dzsungelének kellős közepe nem éppen az M7-es autósztráda.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)

Rá kell szánni egy jó hetet, ugyanis, ha már nekivágunk, legalább ismerkedjünk a helyi vidékkel, végül is átszeljük gyakorlatilag majdnem teljesen a dél-amerikai kontinenst.
Ha van bennünk mersz, majdnem olyan élvezetet nyújthat, mint a dakaros vagy a rainforestes kirándulás. Ezt talán a kevésbé profiknak ajánlhatjuk, akik leginkább a kalandrali „szakágban” mozognak otthonosan, nem pedig a hard core tereprali és off road körökben.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)

2. Rainforest Challenge
Aki a száraz hőség és a sivatag helyett inkább más klímára vágyik, azoknak az esőerdőt tudjuk ajánlani. Na, persze nem egy szimpla trópusi kirándulást, hanem a szintén legendás Rainforest Challenge útvonalát. Az 1997 óta tartó tartó világhírű off roados sorozatot Malajziában rendezik meg évről évre. Persze itt nem indulhat el akárki, olyannyira, hogy manapság már regionális viadalokat tartanak, s a győztesek szereznek kvalifikációt, a rendszerint novemberben sorra kerülő igazi megméretésre.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)

Általában 800 kilométeresre tervezik az útvonalat, amelyet nagyjából két hét alatt kell teljesíteni az isten háta mögötti elhagyatott terepeken, a maláj dzsungel kellős közepén. Szóval alaposan felszerelt géppel kell rendelkeznünk, ha meg akarunk küzdeni, a második számú álomút kihívásaival. Remek technikai tudásra, jó sárgumira is alapból szükségünk lesz, s abban is biztosak lehetünk, hogy a csörlőnk sem pihen majd sokat. Hiszen nem egy sáros siratófal esik utunkba, mondjuk egy-egy patakátúszást követően.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)

A Negeri Sembilan tartományban található klasszikus útvonal a Dickson-öbölből egészen Jelebuig tart kacskaringósan. Csak érzékeltetésképpen Predator, Terminátor és Alkonyzóna részek is vannak, jelzésképpen, hogy nem piskóta, ami a kalandorokra vár. Az is előfordul, hogy a monszun végigsöpör a vidéken, ilyenkor pedig annyi mennyiségű víz áztatja az egyébként is nedves, agyagos talajt, hogy szinte lehetetlen közlekedni. Ezek után pedig egy vérbeli off roados egyértelműen ezt válaszolja, hogy el kell indulni a Maláj Tigris – Sandokan nyomdokain. Persze ez azért több mint kalózkodás.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)

1. Dakar-rali útvonal
Mi más lehetne első a listánkon, mint a Dakar! Természetesen a sportág bölcsőjének számító eredeti afrikai útvonalra gondolunk, ahol a klasszikus csaták zajlottak. Milyen jó is lenne ott csapatni, ahol a „Sivatagi Show” elkezdődött évtizedekkel ezelőtt. Az európai szakaszhoz nem is ragaszkodunk, de persze azt is meg kell tenni, hogy átjussunk a fekete kontinensre, ahol a Szahara északi és nyugati részén barangolhatunk a homokban. Marokkón, Nyugat-Szaharán vagy Algérián, Mauritánián keresztül juthatunk el Szenegálba, s annak fővárosába, hogy a legendás Rózsaszín-tóhoz érkezzünk.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)

Még, ha nem is tudnánk végigmenni a teljes – ha Párizstól számítjuk, nagyjából 10 000 kilométeres – útvonalon, Marokkóba nem nehéz eljutni a spanyolországi Almeríán keresztül komppal. S ott aztán igazi legendás helyszínek várnak ránk, mint: Nador, er-Rachidia, Ourzazate és Szmara.
Azonban külön kiemelném az európai kalandorok Mekkájának számító Merzougát, amely fantasztikus dűnerendszerével rendszerint először rostálta meg az Afrikába lépő Dakar-mezőnyt. Innen 400 kilométerre található Mhamid, amit szintén érdemes felkeresni, ahol a rutinosabbak kipróbálhatják a 200-300 méteres nagyobb dűnéket is, mindezt biztonságban. Ez a túra sava-borsa, de persze tovább haladva Mauritániában is várnak ránk kalandok, el-Gallauja, Atar, Tiszit egyaránt komoly feladatot nyújt azoknak, akik meg akarnak küzdeni az elemekkel négy keréken. Míg a végcélul szolgáló

Képgaléria megtekintése (12 db kép)

Szenegálban Bakelt, Tambacoundát, Maliban Bamakót érdemes érinteni, amíg elérünk, a már említett befutó színhelyhez Dakarban.
Aki igazán kalandvágyat érez magában, s a sivatagi kihívásokat és tájakat kedveli, azoknak egyszer az éleben ki kell próbálniuk milyen érzés ez. Hiszen az autózás mellett, egészen különleges kultúrákkal és emberekkel lehet megismerkedni. Bakancsot fel!