Legfrissebb hírek ÚJ

140 millióért kelt el a Rambo Lambo luxusterepjáró

140 millióért kelt el a Rambo Lambo luxusterepjáró

Amint bemutatta a Lamborghini az összkerekes szabadidő-autóját, az Urust, várható volt, még inkább nő az értéke az elődnek, az 1986 és 1993 között gyártott „Rambo Lambónak”, az egyébként is aranyáron mért 4x4-es LM002-nek. Éppen most kelt el egy belőle potom 467 ezer dollárért, azaz körülbelül 140 millió forintért.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)
Különleges
Persze, hogy komoly értéke van, hiszen mindössze 328 darab Lamborghini LM002 készült

Az LM002-ből mindössze 328 darab készült. Sokat vártak tőle a márkánál, jövedelmező katonai megrendelésekről álmodtak a Lamborghininél, de hamar kiderült, a luxusterepes nagyon drága, s bizony a megbízhatóságával is problémák adódtak.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)
Felújították
Makulátlan az összkerekes terepjáró beltere

A 4,79 méter hosszú, 2 m széles, 1,85 m magas, 2,95 m tengelytávú, úgy 2,7 tonna súlyú modell felújított darabja, amely most gazdára talált, 1990-es évjáratú. New Yorkban vették meg. Körülbelül öt esztendőbe telt, mire az előző tulaja makulátlan állapotba hozta, a „kilométerórája” pedig 19153 mérföldet mutat.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)
Kímélték
Az 1990-es modellel eddig mindössze 19153 mérföldet tettek meg

A hírek szerint, 158 ezer dollárért, vagyis kb. 47,6 millió Ft-ért jutott hozzá az eladó, tehát jókora haszonnal tett túl rajta. A papírjai alapján, 5167 köbcentiméteres, V12-es motor dolgozik benne, s körülbelül 7,7 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 kilométer/órás sebességre.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)
Nem vacakoltak
Brutális, 5167 köbcentis, V12-es motort tettek bele: a csúcsteljesítménye 455 lóerő

Külön érdekesség, hogy mindössze 48 darab épült amerikai specifikáció alapján, ez pedig az egyik közülük. A gazdagok játékszerének számító, 76 gallonos üzemanyag tartályú autó speciálisan a kocsira tervezett, Pirelli Scorpion abroncsokon fut.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)
Kényelem és luxus
Természetesen bőrös ülések vannak benne

A felújítása során megbabrálták a motorját, új kipufogórendszert kapott, s a belső tér is komoly átalakításon ment keresztül, most olyan, mintha nullkilométeres lenne. Krómos lökhárítók dobják fel a dizájnt, a szőnyegezése sem hétköznapi, van benne Bluetooth kapcsolat és ütős zenecucc. Persze, 140 millió forintnyi összegért ez el is várható...

Képgaléria megtekintése (12 db kép)
Mindenre odafigyeltek
Az ötsebességes váltót is felújították

Ilyen egyébként, amikor a luxusgép terepre téved:

 

 

 

Forrás: youtube