A világhírű hollywoodi színész, az 1980-ban elhunyt Steve McQueen imádta a különleges járgányokat, többek között motorversenyeken indult, de a garázsában tucatnyi autó is állt. Most itt a nagy alkalom, hogy beleüljünk az egykori filmcsillag összkerekes katonai Willys Jeepjébe – igaz, szakértők szerint legalább 100 ezer fontot (37 millió forintot) kell leperkálni érte a lancasteri aukción.
A „Pokoli torony”, a „Pillangó” és „A hét mesterlövész” című klasszikusok főszereplője odavolt az 1945-ös, de 1946-ban forgalomba helyezett Willysért. Nem csoda, hiszen az egyébként tökéletes állapotban lévő vas egyike volt annak a háromszázezer darab modellnek, amelyek a második világháború alatt épültek.
A második világégés lezárultával „szerelték le” a terepjárót, s később került a színész tulajdonába. McQueen halála után egyszer már értékesítették, de most újra eladósorba kerül.
Az autó elejében egy 2,2 literes, négyhengeres, 60 lóerős motor dolgozik. Aaximális sebessége körülbelül 104 kilométer/óra. A szakértők úgy gondolják, legalább 100 ezer fontot kell az asztalra tennie annak, aki szeretné megvásárolni. Külön érdekessége a katonai terepgépnek, hogy a sztár halála előtt egy héttel állították ki rá a kaliforniai kék rendszámát.
„Ez a Willys Jeep valóban megismételhetetlen és egyedi lehetőség azok számára, akik a márka rajongói és az amerikai színészt is kedvelték. Természetesen mindenféle hivatalos papír a rendelkezésre áll, amelyek bizonyítják, kinek a tulajdonában volt korábban a modell”– nyilatkozta Adam Rutter, a Silverstone Auctions szakértője, elemzője.


