Kalandtúrákra készült, állatbarát Land Rover Defender. Egy évvel azelőtt született, hogy a klasszikus Landyt nyugdíjazta a brit gigavállalat. Az összkerekes 110-es akár két kutyának is alvóhelyet biztosít – a 102 ezer kilométert futott terepjáró ára 30890 euró, azaz körülbelül 12,5 millió forint.
A Land Rover először a mezőgazdasági vonalon próbált érvényesülni, majd kőkemény terepjárók születtek a márkanév alatt. A Defender a vállalat történelmének ékköve, ikonikus modellje. Most pedig egy igazán különleges darab került eladósorba, egy kempingező, kutyabarát off roader.
A fehér színű (hivatalosan „Fuji White”), ötajtós, könnyen tisztítható szövettel borított ülésekkel ellátott autóval akár hosszabb túráknak is nekivághatunk. A tetején például strapabíró csomagtartó található, vagyis jól megpakolhatjuk a „Védőt”, s annak érdekében, hogy könnyen elérhessük a felszerelést vagy éppen a sátrat, létrán vezet fel az út.
A Land Rover elejében 2,2 literes, 122 lóerős, 360 newtonméteres topnyomatékkal bíró turbódízel motor lakozik, s természetesen állandó 4x4-es hajtással van ellátva. Mivel akár az 50 centiméteres vízben és sárban is elboldogul, a folyó- vagy a patakátkelések sem okozhatnak neki gondot. Ráadásul snorkel is segíti az extrém műveleteket.
Tegyük gyorsan hozzá, azért, mert a Defender a senki földjén remekül elboldogul, ez nem azt jelenti, hogy a műutakon is tökéletes társ. A terepabroncsok hangosak az aszfalton, s amíg a merev tengely és a létraváz tökéletes a susnyásban, kevés kényelmet nyújtanak a burkolt utakon. Persze, valamit valamiért...
A vonóhoroggal ellátott 110-es Landyt valószínűleg kutyák szállítására is használták, mivel kennel is található benne, fémrácsokkal. A jármű hátuljában egyébként elegendő hely van a kempingezéshez szükséges felszerelés tárolására – a második üléssorral is a rakodási hely hossza körülbelül 1,9 méter. Ami a kényelmi felszereltségét illeti: van benne központi zár, elektromos ablakemelés, klíma, fűthető a szélvédő, ahogy az ülésfűtés is biztosított. A rádiós audiorendszer négy hangszórós, de USB és Bluetooth kapcsolódási lehetőséggel ellátott.