Legfrissebb hírek ÚJ

Toyota 4Runner - az SUV-evolúció

Toyota 4Runner - az SUV-evolúció

A japán márka legendás modelljéről kevesen tudják, hogy tulajdonképpen egy átmeneti megoldásnak indult. Ugyanis a cég vezéreiben megfogalmazódott az ötlet, hogy ha már van pickupjuk, abból némi változtatással lehetne városi terepjárót is alakítani. Az 1980-as évek közepén ugyanis egyre nagyobb igény mutatkozott az ilyen kocsikra, legalábbis az amerikai piacon. Aztán a gép evolúciója során egyre inkább eltávolodott a platós őstől, s manapság már szinte teljesen külön életet él.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)

Nem kapkodta el a piacra dobást a Toyota, hiszen előbb egy elődmodellel próbálkozott. Az ázsiaiak 1981-1983-ig kis példányszámban gyártott Trekkerrel tesztelték az Egyesült Államokban, hogy van-e rá igény. Mintegy 1700 darabot hajóztak át a tengerentúlra, ebből 200 Kanadába került, s 20 eljutott Szaúd-Arábiába is. Közben folyamatosan fejlesztették, csiszolgatták a konstrukciót. Végül a pozitív visszajelzések után, 1984-ben látták az illetékesek elérkezettnek az időt, hogy elkészüljön a 4Runner. Ekkor még egy nagy terepes gép volt a konstrukció, azonban ez a fejlődés és az azóta eltelt évtizedek során elkezdett összezsugorodni, s valódi közepes méretű SUV lett belőle.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)

A szörfös színre lép

Az első generáció képviselői tulajdonképpen nem sokban különböztek a márka nagy sikerű pickupjától, nem véletlen, hogy a hazai piacon először Hilux Surfként kezdték értékesíteni. Kis túlzással azt is lehet állítani, a módosítás kezdetben annyiból állt, hogy a plató fölé üvegszálas anyagból készítettek burkolóelemként tetőt és oldalfalat.

A legfontosabb változtatást az hozta, hogy eltűnt az ülések és a raktér közül az üveges térválasztó. Ez már egy valódi lépést jelentett afelé, hogy valódi városi terepjáró lehessen a konstrukció. Persze volt kitől tanulni, ha drasztikusabban fogalmazok, nyúlni. Ugyanis ezt a megoldást alkalmazta sikeresen ebben az időben a Chevrolet Blazer K5-ös és a Ford Bronco is. Így kerülhetett be a második üléssor. Ebből csak az a probléma származott, hogy a hátsó felfüggesztés nem nagyon bírta a pluszsúlyt és eléggé hanyatt dőlt.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)

A csaknem 4,5 méter hosszú, 1,69 méter széles és 1,67 méter magas járgány összkerékhajtású volt már kezdetben is, s egy 2,2 literes soros négyhengeres 100 lóerős motorral szerelték fel. Ez a modellfrissítésig növekedni kezdett, míg el nem érte a 3 literes V6-os formációt. Természetesen 2,4 literes dízel és turbódízel erőforrással is lehetett kérni. Volt négysebességes automata- és 5 gangos kézi váltó is hozzá.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)

Keménykalap és Hilux-orr

Az 1989-es esztendő hozott újabb jelentős változást a 4Runner életében, ugyanis ekkor végre kukába dobták az üvegszálas póttetőt, s egy egybefüggő acélkasztnit alkottak. Persze azért ezt is túlzás lenne fergeteges frissítésnek nevezni, hiszen a második generációs vas sem sokban különbözött a Hiluxtól. Gyakorlatilag a B-oszlopig tökéletesen megegyezett vele, csak a hátsó traktusban volt másmilyen a kialakítása. Természetesen a kényelemben is tetten érhető a fejlődés, s ez égetően fontos momentum, ugyanis az előd egy kőkemény fapados taliga.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)

A kritikus hátsó felfüggesztést is próbálták kijavítani, ám a laprugók helyett beszerelt spirálok sem bizonyultak sokkal strapabíróbbnak. Az első merev tengely helyére pedig független felfüggesztés került. S ami a legfontosabb, hogy megjelentek a négyajtós verziók is, minden második példány ilyen kasztnival készült. A motorfronton viszont ebben az időszakban nem volt egetverő fejlődés.

Elszakadás a pickupoktól

A harmadik generáció újabb markáns módosítást hozott, mivel teljesen új karosszéria és futómű készült. A vadonatúj modell pedig már kevésbé hasonlított egy klasszikus pickupra. A 4Runner végre elkezdett hasonlítani egy valódi SUV-ra ekkor már a Hilux helyett a Land Cruiser irányába mozdult a konstrukció. Hosszra is megnyúlt mintegy tíz centivel. A motorkínálat leszűkült, soros négyhengeres 2,7 literes, valamint V6-os 3,4 literes benzinesre, valamint sornégyes 3 literes dízelre. Ebben az érában kezdtek először extra csomagokkal és limitált szériás kiadásokkal próbálkozni, mert már volt rá igény.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)

Aztán 2002-ben jött a negyedik korcsoport, amely külsőben minimális változásokat, hozott, a terepképességek tovább enyhültek, s leginkább egy crossoveresített kombira hasonlított a vas. Ebben már az elektronika kezdett eluralkodni, a különböző a vezetést segítő rendszerek, mint a lejtmenet vezérlő, stb. rendszerek bevezetésével. A motorok lökettérfogata 4-4,7 literig kúszott fel, a teljesítmény pedig elérte esetenként a 260 lóerőt is.

A napjainkig gyártott ötödik generáció már tökéletes amerikai szabadidő-autó formát mutat, elfoglalta a helyét immár ebben a szegmensben a 4Runner, amely nagy utat tett meg, amíg harminc esztendő alatt a platós munkagéptől eljutott idáig. Bemutatva az SUV-evolúciót.