A baloldali közlekedéssel gyűlt meg a baja Tiemoue Bakayokónak, az angol Chelsea francia focistájának. A sportoló a londoni csapat edzőközpontjából tartott hazafelé, amikor lecsúszott az útról és a fák között kötött ki a 150 ezer fontos, vagyis 52,5 millió forintos Mercedes G 63 AMG összkerekes luxusterepjárójával.
Bakayoko korábban már panaszkodott a testvérének, hogy képtelen hozzászokni a „fordított” közlekedéshez, de nem akart sofőrt fogadni és a taxizás ötletét is elvetette. Pedig, lett volna rá pénze, hiszen másfél hét alatt keresi meg a kockaterepesének az árát.
Azonban erőltette a pilótaszerepet és mivel figyelmetlen volt, alaposan összetörte kocsiját. A baleset helyszínén készült képek alapján a 4,662 méter hosszú, tükrökkel 2,055 m széles, 1,951 m magas, 2,85 m tengelytávú, körülbelül 2,5 tonna súlyú összkerékhajtású-modell baloldali szélvédőoszlopa és a tetőlemeze is elég csúnyán megrongálódott. Ezen kívül betört a szélvédője is, de a járgány elejét ugyancsak átalakította.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a futballista nem sérült meg, s más résztvevője nem volt a balesetnek.
Az is elképzelhető, hogy túl erős a Mercedes a labdarúgónak. A G 63 AMG-ben ugyanis 5461 köbcentiméteres motor dühöng, az aggregát 571 lóerős, a csúcsnyomatéka 760 newtonméter. A hétgangos váltóval ellátott jármű nulláról alig 5,4 másodperc alatt éri el a 100 kilométer/órás sebességet, a toptempója az elektronikus szabályozás miatt 210 km/ó.