A család az család. Dominic Toretto kijelentése szállóigévé vált a Halálos iramban című filmekben, de a karakter megformálója, Vin Diesel magánemberként is ugyanezt vallja. A közösségi oldalán írt Shaw ügynöknek, vagyis Dwayne „The Rock” Johnsonnak, hogy borítsanak fátylat az összeveszésükre, a haragjukra és szerepeljenek együtt a 2023-ra tervezett új részben, a Fast & Furious 10-ben.
A franchise régi rendezője, a 2006-os Tokiói hajszát, a 2013-as hatodik részt és a 2021-es kilencedik epizódot jegyző Justin Lin felügyelete alatt készül majd az utolsó előtti sztori. A történet korábbi színészei közül sokan visszatérnek a Fast and Furious 10-be, de Dwyane Johnson nincs közöttük. Egyelőre. A színész alakította Hobbs ügynököt az ötödik részben, és feltűnt három másik folytatásban, valamint Jason Stathammel a Hobbs és Shaw-ban.
Ám Johnson és Vin Diesel a nyolcadik film, a Fate of the Furious forgatása óta nem beszél egymással, összeveszett, nem is volt utána közös jelenetük. Tekintettel arra, hogy a franchise milyen közel áll a fináléhoz, Vin Diesel a közösségi oldalán, nyilvános levélben kérte a „Sziklát”, felejtse el a múltat, s egy közös képet is közzé tett magukról. A fotó alá odaírta, hogy a gyermekei Dwayne bácsiként emlegetik otthon.
A színész azt is hozzátette, teljesíteni akarja Paul Walkernek tett ígéretét. A Brian O'Connert játszó színész 2013-ban hunyt el, miközben még a hetedik epizódot forgatták.
„Évekkel ezelőtt megmondtam, hogy teljesítem az ígéretem Pablónak. Megesküdtem, hogy a tizedik rész minden idők legjobbja lesz” – árulta el Diesel. Hozzátette, nincs senki más, aki Hobbs bőrébe bújhatna. Arról egyelőre nincs hír, hogy Johnson mit szólt az üzenethez.
Forrás: youtube