Legfrissebb hírek ÚJ

Működik a külső oldallégzsák – videó

Működik a külső oldallégzsák – videó

Úgy tűnik, újabb lépést tett meg a készítő annak érdekében, hogy ez a biztonsági újítás valóban használható lehessen. Alighanem mindenki örülne, ha megvalósulna.

A ZF extrém újításáról, amely komoly előrelépést jelenthet a közlekedésbiztonságban, már beszámoltunk, de kétkedve fogadta az egész világ. Most újabb stádiumba lépett a projekt, amely már nem tűnik teljes képtelenségnek. Igaz nem is lettünk száz százalékig meggyőzve.

Képgaléria megtekintése (4 db kép)

A cég által kifejlesztett technológia, gyakorlatilag külső légzsákot jelent, amely a kocsi oldalán nyílik ki még az ütközés előtt, ezzel akár meg is lehet akadályozni a töréskárt, és az utasokat is meg lehet óvni. Kezdetben fantazmagóriának tűnt csupán ez az ötlet, ám a ZF addig-addig fejlesztgette a produktumot, amíg mostanra úgy tűnik, működőképessé vélt, pedig volta vele kapcsolatban komoly kételyek.

Képgaléria megtekintése (4 db kép)

Két tényezőt kell kiküszöbölni. Az egyik, hogy olyan erősnek kell lennie a kasztni oldalfalának, hogy a légzsák ne zúzza be. És ami ennél is fontosabb, érzékelnie kell, mikor közeleg baleset és mikor érkezik valami ártalmatlanul túl közel. A kettő között ugyanis lényeges különbség van. Ehhez nagyon komoly technológiát kellett összehozni, de lehet, hogy most sikerült.

Képgaléria megtekintése (4 db kép)

Állítólag a ZF mindkét problémát meg tudja oldani, ugyanis egy speciális kerettel vértezik fel az autó oldalát, amely nem szakad ki a becsapódástól. Másrészt pedig a légzsák állítólag mindössze 15 ezredmásodperccel azelőtt képes teljesen kinyílni, hogy a baleset megtörténne, a rendszer érzékeli, ha túl nagy sebességgel közelít valami a kocsink felé. Kérdés, mikor lesz mindebből valóság.

Ennek szimulálásához már egy videó is készült, amellyel azt bebizonyították, hogy működik a rendszer, hiszen az látható, hogy időben nyit a légzsák és lepattan róla a neki csapódó járgány. A nem túl apró szépséghibát csupán az jelenti, hogy az oldalról érkező kocsinak csak az alváza és motorja valódi, de egy felfújható kasztni került rá, így az ütközés után így leereszt és nyilván nem ugyanolyan erőhatásokat produkál, mintha egy tonna fölötti fémkarosszéria ütközne. Nyilván ez a kezdeti stádium, és jöhet majd a tovább fejlesztés.