Valamiért nem akar lezárulni a jogi csatározás a két cég között, itt az újabb fejezet, a friss indiai modell, a Thar túlságosan hasonlít a Wranglerre, a háború megint kitört!
Forrás: Mahindra
Meglehetősen szövevényes és a régmúltra visszanyúló az ügy, hiszen az amerikai márka akkori tulajdonosa, a Kaiser-Jeep és a Mahindra 1954-ben között egy szerződést, miszerint az utóbbi gyárthatja és árusíthatja a CJ modelleket az indiai piacon licenc alapján.
Forrás: Mahindra
Az új tulajdonos a Fiat Chrysler Automobiles szerint azonban ez nem azt jelenti, hogy a dizájnelemeket felhasználva azokat kicsit megváltoztatva új, saját modelleket készítsen a Mahindra. Ez ugyanis szerintük lopás, pláne úgy, hogy ezeket még forgalmazzák is Észak-Amerikában és Európában.
Forrás: Mahindra
Nem először csap össze a két mamutvállalat, hiszen az elmúlt években a Mahindra Roxor miatt állt a bál, amely egy új modell, de külsejében az 1990-es évek Jeep CJ-it idézi. Akkor mindenféle kibúvókat keresett a Mahindra, hogy az nem is autó, hanem UTV, de nem volt túl meggyőző.
Forrás: Mahindra
Most itt egy friss modell a Mahindra Thar, amely pedig a friss Wranglerekre hajaz igencsak. Ezt nehéz lenne vitatni, így aztán újra kitört a háború. A vas egyébként 2 literes benzines 150 lóerős, valamint 2,2 literes 130 paripás dízel motorral is elérhető. És egy csomó biztonsági elektronikával és sofőrsegéddel is meg van pakolva. Kérdés, betiltják-e errefelé?