Alig ezer kilométerre kis hazánktól, a németországi falucskában, Storndorfban ismét összegyűltek a Toyota Land Crusier szerelmesei, hogy szeánszot üljenek. Európa legnagyobb LC találkozóján a japán márka hívei mellett természetesen a legelismertebb manufaktúrák is részt vettek, így a magyar Sandlander restaurált terepjáróit is megcsodálhatta a nagyérdemű a Buschtaxin.
Az égiek most nem voltak tekintettel az esemény rangjára, a hideg, szeles idő és a sok eső megtette nem éppen jótékony hatását. Amíg tavaly rekordot döntött a felvonultatott járművek száma, hiszen körülbelül ezer gép sorakozott fel a táborban, most úgy nyolcszáz Toyota „alkotta a mezőnyt.”. Persze, még így sincs párja a rendezvénynek az öreg kontinensen, sőt világszinten is a legnagyobbak közé tartozik.
Európa minden részéről érkeztek a bajor településre Land Cruiser rajongók, vagyis Bulgáriától Spanyolországig, Ukrajnától Norvégiáig. No meg Magyarországról.
Forrás: Sandlander, Buschtaxi
A találkozó fő csapásvonala az utazás és az expedíció volt – kisebb és nagyobb vállalkozások egyaránt bemutatták portékáikat. A téma széles spektrumot ölelt át, hiszen a gázfőzőktől az ágyakig, az outdoor ruházaton keresztül a lakóautókig, mindent megtalált egy helyen a néző.
Forrás: Sandlander, Buschtaxi
A hernádi központú Sandlander hat csodaszép restaurált terepjáróval képviseltette magát. Nem is akármilyenekkel, hiszen a mestermunkák valódi közönségsikert arattak. Ráadásul jó volt látni, hogy az újjá varázsolt kocsikat kínáló viszonteladók is a magyar szakemberek által megépített Land Cruiserekkel érkeztek.
Forrás: Sandlander, Buschtaxi
Az őszies időjárás ellenére az esemény a szokásoknak megfelelően remek hangulatban zajlott. A Buschtaxi az évek folyamán az állandóság és a nyugalom szinonimája lett. A látogatók hatalmas, összetartó baráti közösséget alkotva üdvözlik egymást. Bárhol szívesen látnak vendégül bárkit, s teljesen egyértelmű, hogy mindenkinek van egy jó LC-s sztorija, valamilyen, a többiekkel megosztandó kalandja a korábbi utazásairól.
Forrás: Sandlander, Buschtaxi
Forrás: Buschtaxi