Az olimpiai bajnok rövid pályás gyorskorcsolyázó négy keréken is szereti a lendületességet, ezért egy összkerekes sportos Cuprát választott a spanyol márka kínálatából.
Forrás: Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
A pjongcsangi téli ötkarikás játékokon a váltó tagjaként az öccsével, Liu Shaoanggal, Konch Viktorral, valamint Burján Csabával együtt történelmet írva hazánk első aranyérmét szerző klasszis, aki emellett világ- és Európa-bajnoknak is mondhatja magát, a napokban kapott új autót.
Forrás: Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség és a Seat már évek óta együttműködik, s most a világra szóló siker után 10 Seat Leónt kaptak a sportolók használatra. A Duna Autóházban tartott ceremónián Liu Shaolin Sándor egy igazi bestia volánja mögé ülhetett.
Forrás: Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
„Bevallom, az álmom volt hogy egyszer vezethessek egy ilyen 300 lóerős Seat Leon Cuprát. Szeretek lendületesen vezetni, de mindig betartom a sebességhatárokat – mondta Liu Shaolin Sándor. – Sosem értek még gyorshajtáson, s ezen nem is szeretnék változtatni.”
Forrás: Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Persze nem csak a sebesség számít a koris számára, amikor kiválaszt egy kocsit.
„Nekem a nagy csomagtér és a kényelem a legfontosabb – tette hozzá Liu. – Mivel rengeteg edzésfelszerelésem van kell a hely hátul, és a Cuprában ez sem jelent gondot. És mivel sokat használom az autót, a kényelem sem mellékes. Szeretek utazni, és ebben a kocsiban roppant kényelmesek az ülések.
Az összkerékhajtás sem mellékes szempont, ha már téli sportágat űz.
„A rossz útviszonyoknál hasznos a négykerék hajtás, szóval örülök, hogy ez a Cupra egy ilyen verzió. Szerintem nagyon jól is néz ki. Köszönettel tartozom a Seatnak” – tette hozzá Shaolin Sándor.