A népszerű amerikai rapper, a 12 millió dolláros (4,5 milliárd forintos) nettó vagyon felett rendelkező Fabolous szeret nagy lábon élni és kérkedni a luxus kísérte mindennapjaival, a nyaralásaival vagy éppen az autóival. Most például az összkerekes verdáival dicsekedett – például a fekete-fehér Ford Broncóval, a Rolls-Royce Cullinannel és a Range Roverrel.
Hatalmas a rajongótábora Fabolousnak.
A becsületes nevén John David Jackson nem véletlenül öltözött fekete-fehérbe. A kocsijaihoz igazította a szettjét. Az Egyesült Államokban úgy 350 ezer dollártól (132 millió forinttól) megvásárolható 4x4-es Cullinan neve Rubi Rose, vagyis Rózsa. A fehér Rolls-Royce fekete motorháztetőt és tetőt kapott, ahogy az ablakai is sötétítettek. Megjegyeznénk, már áll a garázsában egy Cullinan, amely ezüst színű külsővel és sárga díszítéssel érkezett meg a zenészhez.
Az összkerekes terepjáróját, a Ford Broncót még májusban vásárolta, s az OJ nevet adta neki. A választás nem véletlen: O. J. Simpsonra utal, a korábbi amerikaifoci-játékosra, színészre, akit gyilkossággal vádoltak. S egy Ford Broncóval menekült a rendőrök elől, igaz, egy 1993-as XLT-vel, míg Fabolousnak egy 80 ezer dolláros (30 millió forintos) Badlands modellje van. Természetesen fehér és fekete színben pompázik.
Aztán érdemes említést tenni a 100 ezer dolláros (39,5 millió forintos) Range Roverjéről, amelyet Ricky Rubióra keresztelt – meglepő módon, ugyanis a Rubio spanyolul Szőkét jelent. A rapper a floridai, miami székhelyű New Age Autosporttól vásárolta a járművet novemberben. A brit SUV kéttónusú fekete-fehér külsővel és fekete, egyedi utángyártott Forgiato kerekekkel rendelkezik.
Forrás: youtube