Azt eddig is lehetett tudni az immár négyszeres világbajnok brit Forma–1-es pilótáról, hogy szereti a sebességet, de már télen sem tud egy helyben ülve pihenni.
Tulajdonképpen nem lehet nagyon mellélőni ha azt mondjuk, Lewis Hamilton minden közlekedési eszközt szeret, amely üzemanyagot füstöl el és száguldani lehet vele. Elég széles ugyanis a repertoárja. Természetesen van neki jó néhány szuper sportkocsija.
Forrás: Lewis Hamilton/Instagram-twitter
Ezenkívül sportmotorja is, például a Hungaroringen az F1-es Magyar Nagydíjon is elfüstölt vele egy gumit a szurkolók nagy örömére. Valamint lencsevégre kapták, amint éppen a kanadai popsztár Justin Bieberrel motokrosszoznak, csak úgy haverságból.
S, hogy az off roadozás is a vérében van, arról már a 4x4 Magazin is beszámolt, hiszen bemutattuk, hogy a Can-Am márka nagyköveteként a szabadidejében egy elég komoly sportos UTV-vel, a Maverick X3-assal szokott csapatni.
Forrás: Lewis Hamilton/Instagram-twitter
Ez azonban még mind semmi, hiszen a száguldó cirkusz holtidénye éppen a téli hónapokra esik, márpedig ilyenkor sem tud Hamilton otthon ülni, a sífutás például szerepel az edzés programjában. Na de, nem csak tréningezni, kikapcsolódni is kell, ezt pedig a legkiválóbban egy motorosszánnal lehet.
Ebben a szakágban az egyik legjobb a Ski-Doo, amely nagyon komoly teljesítményű és terepképességű hómobilokat gyárt. Nem véletlen, hogy Hamiltott szerződtették reklámarcnak, hiszen ő megtestesíti a száguldást, a bulizást és a jókedvet is. Érdemes megnézni a videófelvételt is, amelyen megsasolhatjuk, hogyan veret a bajnok.