A lehetetlen nem létezik. Legalábbis Oroszországban. Arthur Tussik a sufnituning műfajának királya: az autószerelő egy totálkárosra tört BMW 750i luxuskocsit épített újjá alig huszonhét nap alatt.
A szaki húszperces rövidfilmet töltött fel a folyamatról és büszkén állítja: tizenöt nap volt a karosszériamunka és további tizenkettőt vett igénybe a fényezés. Az más kérdés, hogy nem a legszebb lett a Bömös, ráadásul a kiemelkedő utasvédelmet is elveszítette. Ám ne áltassuk magunkat: így is talált rá vevőt, ez egészen biztos.
Komoly baleset szereplője volt a BMW, mert szinte egyetlen ép eleme sem maradt, a légzsákjai kinyíltak, az egész jármű eldeformálódott. De sebaj, Tussik urat ez a legkevésbé sem zavarta. A kis garázsában/műhelyében nekilátott a munkának.
Amit lehetett, azt felújította, tényleg csak a legszükségesebb alkatrészeket cserélte. A mérésekhez mérőszalagot és mérőrudat is használ – egy-két centiméter ide, oda, egyáltalán nem érdekes. Az aranykezű mester úgy szerel, hogy nem is minden bont ki az autóból, amit csak lehet, azt a húzatópaddal megold.
Néztük a kisfilmet és nem hittünk a szemünknek. A végeredmény természetesen nem teljesen hasonlít a gyári állapothoz, attól meg az égiek mentsenek meg mindenkit, hogy ezzel a 7-es BMW-vel karambolozzanak.
Forrás: youtube


