Legfrissebb hírek ÚJ

V8-as VW Touareg: brutális nyomaték, mérsékelt környezetszennyezés

V8-as VW Touareg: brutális nyomaték, mérsékelt környezetszennyezés

A hegyomlásnyi, 900 Newtonméter topnyomatékú, saját fejlesztésű gázolajos erőforrást valós közúti körülmények mellett tesztelte a Volkswagen. Az összkerekes Touaregben dolgozó technika ráadásul a károsanyag-kibocsátásban is kifejezetten jó értékeket mutat.

Képgaléria megtekintése (5 db kép)
4.0 V8 TDI
A duplaturbós motor 421 lóerős, a csúcsnyomatéka pedig 900 Newtonméter

A VW tavaly ősszel kezdte meg a Touareg új csúcsváltozatának magyarországi forgalmazását: a 4.0 V8 TDI kivitel hazai alapára 27,14 millió forint. A motorháztető alatt egy 4 literes V8-as dízelmotor található, mely a két darab turbófeltöltőnek köszönhetően nem kevesebb, mint 421 lóerőt, illetve 900 Nm-t szabadít rá az aszfaltra – írja a hvg.hu. Ennek köszönhetően a 2,3 tonnás divatterepjáró alig 4,9 másodperc alatt lő ki 0-ról 100 kilométer/órára, a végsebességét pedig elektronika korlátozza 250 km/ó-ra. És e közben a gyártó által megadott fogyasztási érték mindössze 7,4 liter 100 kilométerenként.

Képgaléria megtekintése (5 db kép)
Izomgép
A Volkswagen Touareg amellett, hogy felszakítja az aszfaltot, még a környezetvédelemre is ügyel

Egy ilyen nagy, nehéz és erős SUV-ról nem pont a tiszta üzem jut eszünkbe először, mindenesetre a független Emission Analytics brit szakemberei igen jó minősítést adtak a csúcsdízel Touaregnek, legalábbis egy konkrét kritérium, NOx-fronton. A tesztautó kilométerenként alig 10 gramm nitrogénoxidot bocsátott ki a niedersachseni közúti teszten, és az NOx-kibocsátása a dombos bajor vidéken sem nőtt 13 milligramm/kilométer fölé. Sőt, az Auto Motor und Sport Baden-Württemberg-i tesztpályáján feszített tempó mellett is alig 20 milligramm/kilométeres kibocsátást regisztráltak. Az átlagérték végül 14 milligramm/kilométerre jött ki.

Képgaléria megtekintése (5 db kép)
Próbaúton
Már többször tesztelték közúton, hegynek fel és völgynek le, egyelőre remek eredményeket produkál

Az aktuális Euro 6d szabályozás a dízelmotorok esetében maximum 80 milligramm/kilométeres NOx-kibocsátást engedélyez, amit a Touareg 4.0 V8 TDI a jelek szerint jelentősen alulmúlt. Mindezt többek közt a legmodernebb SCR-rendszer és részecskeszűrő alkalmazásával érte el a gyártó a maximális nyomatékát már percenkénti 1250-es fordulatszámtól leadó motor esetében. Alacsony fordulatszámon egyébként csak egy turbó működik, a második 2200-as fordulatszámtól kapcsol be.

Képgaléria megtekintése (5 db kép)
Ultramodern
A legmodernebb SCR-rendszer és részecskeszűrő van benne, alacsony fordulatszámon csak egy turbó működik, a második 2200-as fordulatszámtól kapcsol be

Zárójelben megjegyzendő, hogy az összkerekhajtású Touareg 4.0 V8 TDI gyári 195 gramm/kilométeres CO2-kibocsátása jelentősen meghaladja az EU-ban idén flottaszinten elérni kívánt 95 grammos átlagot. De még így is jelentősen elmarad a hasonló lökettérfogatú és teljesítményű benzines egységek CO2-kibocsátástól.