Az eredeti ár töredékéért eladó az a páncélozott Ford Excursion limuzin-SUV, amely korábban a jordán uralkodót, Abdullah királyt szállította a Fehér Házhoz, amikor az Egyesült Államokban tartózkodott. A többek között 7,62 centiméter vastag golyóálló üvegekkel ellátott összkerekes monstrum 84 ezer dollárba, vagyis körülbelül 25,3 millió forintba kerül.
A 2005-ös modell átalakítása anno 620 ezer dollár, tehát úgy 186,7 millió Ft volt. Teljes páncélzatot kapott, még a padlót és az üzemanyagtartályt is olyan védelemmel látták el, hogy ellenálljanak a robbanóanyagok pusztító erejének. Természetesen 360 fokos kamerarendszerrel is ellátták, vagyis az autóban ülők mindent láttak, ami a jármű környékén zajlott.
A belteret is alaposan módosították, tekintettel arra, hogy mindenki fejedelmi kényelemben foglalhasson helyet. A fotelszerű ülések fűthetőek, rendelkeznek masszázsfunkcióval, de ággyá is alakíthatóak. A plafonból legördülő 38 centiméteres képernyő, a DVD lejátszó és a minihűtő ugyanúgy a felszereltség része, mint az összecsukható asztal vagy éppen a műholdas navigációs rendszer.
A járművel mindössze 6453 kilométert tettek meg eddig, vagyis kétségtelenül megkímélt állapotban van. A Ford elejében egyébként 6,8 literes, V10-es motor kapott helyet, amely 310 lóerős. A technika négysebességes automataváltóval van összekapcsolva és természetesen 4x4-es hajtással ellátott a vas.
Forrás: youtube