A sivatag egyáltalán nem barátságos hely, azoknak, akik a homoktenger és a dűnék meghódítására vállalkoznak, bizony alaposan fel kell készülniük. Az Egyesült Államokban épült összkerekes Chevrolet Colorado Baja kisteherautóban V8-as turbódízel motor dühöng, a topnyomatéka 1234 Newtonméter.
A sivatagi terepversenyek pickupja komolyabb átalakításon esett át. Már a megjelenése is sokat mondó, vagy fogalmazzunk úgy, meghökkentő. Robusztus test, valódi off road gladiátorról van szó, a szörnyeteg pedig feltűnő, hatalmas Falken Wildpeak gumiabroncsokon gurul.
Az extrém igénybevételhez igazítandó Fox lengéscsillapítókkal, megerősített futóművel és haspáncéllal látták el a gépet. Az utastérből kezelhető kompresszorral, ARB hűtővel, plusz üzemanyagtartállyal és Bodyguard nagy teherbírású lökhárítóval szerelték fel a Chevyt.
Az egykori pickup elején és tetején a Rigid Industries LED-es kiegészítő lámpái kaptak helyet, de a nap végi pihenéshez, alváshoz elengedhetetlen Tuff Stuff Overland tetőtéri sátor sem hiányozhat róla. A felszereltségébe elektromos főzőlap is tartozik, hogy a vacsorát helyben készíthesse el a kalandor.
Az autó elejében 6,8 literes turbódízel motor van, speciális hűtővel, kompresszorral és természetesen a kipufogórendszer sem gyári. Bár arról nincs hír, hány tagú ménes tombol benne, de az kiderült, hogy a Chevrolet Colorado Baja topnyomatéka 1234 Newtonméter.