Minden bizonnyal elgurult a gyógyszer, amikor ez az összkerekes Jeep Wrangler épült, de hogy az alkotója sok Batman filmet nézett, az egészen biztos. 71 ezer euróért, vagyis körülbelül 27 millió forintért kelt el az összkerekes terepjáró.
A 2016-os autónak nincs teteje és az ajtajai sem hétköznapiak – gyakorlatilag alig néhány darabja emlékeztet az eredeti kinézetére. A Fox terepcuccainak segítségével komoly emelésen átesett jármű 20 hüvelykes kerekeken gurul, az első és a hátsó lökhárító, a hűtőrács és a motorháztető pedig abszolút egyedi lett.
Fogalmazhatunk úgy is, hogy igen ronda lett, de ne legyünk túl szigorúak, hiszen ízlések és pofonok... A csörlővel és LED-es kiegészítő lámpatestekkel ellátott Jeep belterében minőségi, kéttónusú, vörös és fekete bőrrel borítottak mindent és komoly audiorendszer is került bele.
A Wrangler elejében 3,6 literes, V6-os benzinmotor dolgozik, az eredeti csúcsteljesítményt 284 lóerőről 379 pacira emelték – a speciális kipufogórendszer biztosítja a megfelelő hangot. Az átalakítás természetesen nem volt olcsó mulatság. Példának okáért az alvázmódosítás 3731 euróba (1,4 millió forintba) került, a hangrendszer 6000 euró (2,2 millió Ft), a gumiabroncsszett 7000 (2,6 millió), a csörlő 2234 (842 ezer) volt. Csak összehasonlításul, Németországban egy vadonatúj Wrangler Rubicon ára úgy 60 ezer euró (22,6 millió forint).