Legfrissebb hírek ÚJ

Ezzel a 6x6-os Kamazzal mentek az oroszok az Északi-sarkra

Ezzel a 6x6-os Kamazzal mentek az oroszok az Északi-sarkra

Az orosz kormány anno kiadta az ukázt egy 2018-tól 2020-ig terjedő gazdasági fejlesztési projektre, amely az ország legelhagyatottabb és hidegebb területeire vonatkozik. A munkához pedig megfelelő járművek is kellettek, s komoly vas is épült. Persze, hogy a Kamazból,

Képgaléria megtekintése (5 db kép)
Bírja a hideget
Az Északi-sark meghódítására készült Arktika egy négyéves projekt eredménye
Forrás: Kamaz

Ennek a nagyszabású beruházásnak a keretében fejlesztette 2014 óta a Kamaz a speciális, 6x6-os terepkamionját, az Arktikát. A név természetesen a meghódítandó célt, az Északi-sarkot jelenti, s a járgány el is készült. A prototípus bemutatója 2017-ben volt.

Képgaléria megtekintése (5 db kép)
Földönkívüli
Félelmetes szörnyeteg, mintha egy másik bolygóról érkezett volna a Földre
Forrás: Kamaz

Ez egy majdhogynem kétéltű konstrukció, hiszen főként hóban és nagyon mély vízzel borított mocsárban kell boldogulnia. Úszni nem tud, te ettől még megkapta az alfamobil minősítést. Tehát a legfontosabb feladata, hogy a legembertelenebb körülmények között is helyt kell állnia.

Képgaléria megtekintése (5 db kép)
Masszív
A túlélés a célja, a legnehezebb terepen is elboldogul
Forrás: Kamaz

A Kamaz saját V8-as motort használt a 6x6-os hajtásképlettel, amelyet adott esetben képesek 8x8-asra is bővíteni, ha erre igény mutatkozik. Kézi váltóval szerelték fel, a végsebessége 50 kilométer/óra, a teherbíró képessége pedig 13 tonna. Súlyos rakományt is lehet vinni a platóján, de akár egy expedíció számára lakrészt és laboratóriumot is kialakíthatnak a hátán.

Képgaléria megtekintése (5 db kép)
Igásló
Akár 13 tonnát is elcipel, vagyis jó erőben van
Forrás: Kamaz

A kerekek félelmetesen nagyok, hiszen az alapváltozat abroncsainak nyomszélessége 77 centiméter, a túlméretesnek pedig kereken egy méter. A hasmagasság ennek tükrében 67 centiméter. Persze minderre szükség is van, hiszen a tajgán, a tundrán és az örök jég és hó birodalmában csapatnak vele.

Az utastér avagy lakrész úgy lett kialakítva, hogy három napig megfelelő klímát (fűtést) tud biztosítani minden körülmények között. Ezen kívül műholdvevő, mikrosütő, vécé, zuhanyzó, fagyálló víztároló, hűtő, tévé, villanygenerátor is van a készletben. Minden, ami kell a jégmezőre.