Legfrissebb hírek ÚJ

Ilyen még nem volt: lerohadt Ken Block alatt a verda – videó!

Ilyen még nem volt: lerohadt Ken Block alatt a verda – videó!

Nem kezdődött valami jól a ralis versenyszezon az amerikai autós fenegyerek számára, hiszen az első viadalán mindössze 65 kilométert tudott megtenni, mert megdöglött a motor.

Ken Block egy Ford Escort RS-sel csapat ebben az idényben és rögtön elment kedvenc versenyére, a Cossie World Tourra, amelyet Missouriban a 100 Holdas Pagonyban – na nem a Micimackóéban – rendeznek meg. Oda szeret mindig elmenni, hogy bemelegítse magát a későbbi megméretésekre.

Képgaléria megtekintése (3 db kép)

Forrás: Ken Block/YouTube

Ezúttal sem tűnt úgy, hogy különösebb gondja lesz, hiszen az első két szakaszt könnyedén teljesítette. Aztán, mint az a mellékelt videón is látszik, körülbelül 6 perc 25 másodpercnél, lerohadt rajta a kocsija. Az mondja Block, hogy a negyedik helyen áll, és ugyan lenne cseremotorjuk, de bevontatták a Fordot.

Képgaléria megtekintése (3 db kép)

Forrás: Ken Block/YouTube

Nem akart a Hoonigan gárda kockáztatni a szakemberek megpróbálják kideríteni, hogy mi lehetett a probléma, amelytől elfüstölt az erőforrás. Ez már szinte szenzációnak számít, hiszen Kend Blockot, üljön bármiben is, mindig csak száguldva, bravúrosan vezetve, gumit füstöltetve látjuk, ehhez képest most a technika ördöge vele is kibabrált.