Egy autonóm gépének meghibásodása és balesete miatt bezár, a tizenöt éve nagy sikerrel induló amerikai cég, amely megszűnése előtt még kiadta klasszikus gépének új kiadását.
Sokan sajnálják, hogy az Olli nevű 12 személyes önvezető minibusz meghibásodása miatt a finanszírozási gondokkal küzdő Local Motors megszűnik. A The Drive című szakportál szellőztette meg a szomorú hír, amelyet állítólag több dolgozó is megerősítette.
Mindenesetre érdemes felidézni a cég legnagyobb sikerét, az éppen tizenöt esztendeje feltűnő Rally Fighter terepraligép is eltűnik a színről, az utolsó kiadását követően. Pedig nagyon komoly reklámot kapott a hardcore vas, hiszen korábban a Top Gearbe és Halálos Iramban szériájába is bekerült.
A buggyszerű autó nagyon komoly műszaki alapot kapott, hiszen a General Motors által gyártott 6,2 literes V8-as LS3-as típusú motort kapott, amely 430 lóerős csúcsteljesítményre képes. A hajtáslánc összkerekes természetesen és egy négysebességes automata váltó kezeli.
A futóműben elöl dupla A-karok vannak, hátul pedig négykaros multilink. Az első felfüggesztés rugóútja 41, a hátsóé viszont 51 centiméter. Remekül lehet vele a legnehezebb terepen, akár sivatagban is közlekedni, garantáltan helytáll. A cég elköszön de a Local Motors Rally Figheterébők pár példány még eladó.