Egy német műhely alkotta meg ezt a fenevadat, amely sportkocsiként sem kér kegyelmet extrém terepen, elég ütős lett a cucc, meg kell hagyni.
Kai Burkhard a vezetéknevére keresztelt manufaktúra tulajdonosa a legenda szerint vett egy Humvee-t, mert igazán dögös, macsóverdával akart off road túrákat tenni. Igen ám, csak rádöbbent, hogy a monstrum tempója, neki túlságosan lassú.
Ezért úgy döntött, hogy épít egy saját verdát, amely mindkét igényét kielégíti. Vett hát egy 1986-os évjáratú Porsche 911 Coupét és terepjáróvá alakította. Ehhez persze profi segítséget is kapott, hiszen a profi off roados futóműveket gyártó H&R, készítette el a lábazatot a lengéscsillapítókkal együtt.
A cél az volt, hogy a legendás Dakar győztes Porsche 953-asra hajazzon a vas, de ugyanakkor a dizájnban mégse legyen annyira terepralis a fíling. Azért a haspáncél és a frontrészről a csörlő nem maradt le, sőt a biztonság kedvéért hátul a kipufogó, egy masszív dobbal középen pöfékel.
A motor maradt az eredeti, de a hajtáslánc természetesen összkerekes lett. A tulaj azon gondolkodik, hogy tereprali versenyeken indul majd a klasszikus old timer verdák számára kiírt kategóriában ezért be is csövezték a kasztnit. A 16-os Fuchs-felnikre Hankook DynaProd Mud Terrain gikat húztak.