Legfrissebb hírek ÚJ

Régi modellt porolt le a Honda?

Régi modellt porolt le a Honda?

A japán márka egy klasszikus terepjáró típusa 2010-ben tűnt el a forgószínpadról, azóta nem lehetett hallani róla. Most azonban a semmiből előkerült egy új példány.

A meglehetősen titokzatos történet Szingapúrban esett meg, ott fotózta le egy pakolóházban, az ausztrál 4wd Tv közösségi portál egyik olvasója. Rögtön fel is tette a kérdést, hogy milyen vas lehet? A kommentelők közül az éles szeműek kiszúrták, hogy ez bizony egy Honda Crossroad.

Képgaléria megtekintése (3 db kép)

Forrás: 4wd Tv

Ezt a típus eddig két generációt élt meg, először 1993-tól 1998-ig hagyományos terepjáróként szerzett híveket magának. Nem véletlenül, hiszen a cég szorosan együtt működött a Land Roverrel, s a Crossroad volt a Discovery japán megfelelője tulajdonképpen. A dal végét az jelentette, hogy a vezető oldali ajtó hajlamos volt kinyílni menet közben, ezért vissza kellett hívni a kocsikat. A BMW pedig megvette a Land Rovert és kiszállt a projektből.

Aztán hosszú szünet következett és 2008-ban a Honda bemutatta a Crossroad második generációját, amely a HR-V helyére lépett. Ezzel egyértelművé vált, hogy már nem terepjáróként, hanem SUV-ként számítanak rá. Osztatlan sikert azonban nem aratott, mert 2010-ben befejezték a gyártását.

Képgaléria megtekintése (3 db kép)
Honda Crossroad 1995

Forrás: 4wd Tv

Hosszú csend után most a közösségi oldalon bukkant fel egy újszerűnek látszó Honda Crossroad, amely nem teljesen olyan mint a legutóbbi széria. Rögtön beindultak a találgatások, hogy jöhet a harmadik generáció. Ezt hivatalosan senki sem erősítette meg a Hondától, így egyelőre egyéni restauráció, valamint a tuning valószínűsíthető.